Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 22/2000 (Győr, 2000)

Tanulmányok - FAZEKAS CSABA: Rimely Mihály pannonhalmi főapát az 1847-48. évi országgyűlésen

főrendekhez intézett üzenetet, illetve közben sor került még a nyitrai kanonoknak a szegényebb állapotú lelkészek sorsát firtató felszólalására is. Erre Kossuth szükségesnek vélte a törvényben leszögezni, „miként a kisebbrendű papság gondtólment ellátásáról gondoskodni szent kötelességüknek ismerik", a felelős kormánynak pedig tegyék kötelességévé az alsópapság ellátásáról intézkedő törvény majdani elkészítését.

113

) Mielőtt követnénk az üzenet útját a főrendekhez, érdemes felvetni a kérdést, hogy tulajdonítható-e valakinek az érdem az alsó táblán történt tizedlemondás kezdeményezéséért. Egy nyilvánosságra került kortárs egyházi interpretációt a későbbi katolikus történetírás egy része is visszhangozta, miszerint a kanonokokat áthatotta a nemzeti lelkesedés, a káptalanok küldöttei ezért mintegy önként, örömmel és csakis saját maguktól tettek lemondó nyilatkozatot.

114 Számos körülmény azonban ellentmond ennek az álláspontnak. Mindenekelőtt arra kell rámutatni, hogy Schneé felvetése és a Daróczy kanonok által kezdeményezett gesztus közötti mozzanatoknak döntő szerepe lehetett. A tavaszi püspökkari értekezletek krónikása is megemlékezett arról, hogy a kanonokok „némely követektől felszólítva" tették meg lemondó nyilatkozatukat, vagyis maguktól nem készültek rá.

115 A szempontunkból most lényeges kérdést illetően - tudniillik önként jelentette-e be lemondását az egyházi rend - nincs okunk kételkedni abban, hogy Kossuth az 1848/13. tc. geneziséről írt visszaemlékezéseit tényekre alapozta: „A jobbágyság felszabadítása meg lévén már szavazva, szép csendesen odasompolyogtam az emelvény elé, melyen a káptalanok követei ültek és szép csendesen azt mondám nekik: Urak, a földesúri dézsma megszűnt, természetes dolog, hogy a papi dézsmának is meg kell szűnni, szerezzék meg önök a magyar katolikus klérusnak azt a dicsőséget, hogy maga mond le róla; ne várják, hogy én tegyem meg az indítványt, tegyék meg önök; erre egyik közülük ennyit felelt: köszönöm a figyelmeztetést, mindjárt megteszem. Még most is nevethetném, amint visszaemlékezem, hogy egypár tisztelendő szomszédja miként rángatta a reverendáját, hogy 'per amorem Dei' ne izéljen, de a derék ember bizony csak izélt. Megmondta, hogy káptalanja nevében örökre lemond a nép javára minden kárpótlás vetutasítási rendszer fenntartását. Ld. 3.8. fejezet. Persze aligha lehetett elvárni, hogy a követek a rendi országgyűlés rendjén ilyen hamar túllépjenek. Továbbá tudjuk, hogy Forgách nem illetve nem csak káptalanjához indult, hanem értesítette Hám Jánost és több püspököt is a tized ügyének előkerüléséről. Hám-emlékiratok (1928) 41. p.; Varga, 1971. 159. p. 113 Ld. pl. KLÖM. XI. 671. p. 114 Religio és Nevelés, 1848. I. 24. sz. (március 23.) 190. p.; vö. pl. Meszlényi, 1928. 64. p.; Hermann, 1973. 421. p. Megjegyezzük, egyik vonatkozó tanulmányában - más munkáitól eltérően - Csizmadia Andor is úgy fogalmazott, hogy március 18-án „a pécsi káptalan követének javaslatára az egyházi tizedet is eltörölték". Csizmadia, 1980. 54. p. (Máshol - lehet, csak szedési hiba nyomán - „a pécsi káptalan követei"ről írt a lemondás kapcsán. Csizmadia, 1976. 32. p.) 115 Fogarasy, 1848. 31. p.; ugyancsak a felszólítást említi: Hám-emlékiratok (1928) 40. p.