Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 22/2000 (Győr, 2000)

Tanulmányok - FAZEKAS CSABA: Rimely Mihály pannonhalmi főapát az 1847-48. évi országgyűlésen

dolgozottabbnak, egységesebb szemlélettel történt megítélésűnek mondhatjuk,

108 mint a papságnak - elsősorban a püspöki kar tagjainak - a polgári átalakulás egyes kérdéseihez való viszonya tekintetében, úgy az áprilisi törvények elfogadása, mint 1848-49 gyorsan pergő későbbi eseményei (a népképviseleti országgyűlés tárgyalásai, a honvédelmi bizottmány működése, a Függetlenségi Nyilatkozat stb.) idején. Rimely Mihály 1848 tavaszán az egyházat leginkább érintő két („rendi alkotmány-módosítással" felérő) törvényjavaslat vitájában is felszólalt, a tized eltörléséről, illetve a vallásügy általános rendezéséről. Ami az előbbit illeti, a rendkívül zsúfolt március 18-i nap üléseinek részleteit számos feldolgozás igyekezett tisztázni,

109 egyes apróságok azonban kevésbé kaptak reflektorfényt. Az alsó tábla délutáni kerületi ülésén az úrbéri terhek felszámolása mellett - anélkül, hogy a témában előzetes törvényjavaslat beterjesztésére sor került volna

110 - indítvány hangzott el a papi tized megszüntetése tárgyában. Mind az 1848 márciusában, mind az azóta született elemzésekben központi szerepet kaptak a lemondás körüli részletek, amelyek a konkrét indítványon túl már valóban a polgári reformok egyházi fogadtatásának jelzői is voltak. Tény, hogy a káptalanok követei bejelentették kárpótlás nélküli lemondásukat a tizedről, de két igen érzékeny ponton már megoszlanak a méltatások: egyrészt abban a tekintetben, hogy a lemondási aktus kezdeményezésében kié volt az oroszlánszerep, másrészt pedig abban, hogy mennyire tekinthető önkéntesnek az egyháziak bejelentése. A jobbágyok úrbéri terheinek megszüntetéséről szóló döntés után minden bizonnyal először a már említett Schneé László hozta szóba, hogy „a papi tized iránt is egyúttal intézkedni kellene", de annak nincs nyoma, hogy konkrét törvényjavaslatot is beterjesztett volna. Daróczy Zsigmond, a pécsi káptalan küldötte ezt követően szólalt fel, és a káptalan nevében megtette lemondó nyilatkozatát, mire „az egész termet majd összeroskasztó »éljen«, taps és dörömbölés""

1 következett, a követek felállva tapsolták meg a többi káptalan hasonló bejelentését. (Ezt tette még Forgách Miklós pozsonyi kanonok is, aki időközben eltávozott az ülésteremből, hogy a káptalan véleményét kikérje."

2 Az ünnepélyes hangulatban megszövegezték a 1US Mindezt különösen a tábori lelkészi szolgálatok kiépülése kapcsán méltatta a történetírás, ld. pl. Zakar, 1998. stb. Vö. még pl. Gál, 1998. stb. 109 További részletes hivatkozás helyett a témával foglalkozó irodalom általában: Zeller, 1896. 55-56. p.; Csizmadia, 1969b.; Varga, 1971. 154-156., 162-164. p.; Meszlényi, 1928. 64-66. p.; Andics, 1949. 13-16. p.; ld. még: Károlyi, 1936. 43-46. p.; Zakar, 1996. 51. p. stb.; Ül, Sarnyai Csaba Máté: Kényszer és/vagy kompromisszum. Megjegyzések a klérus tizedről való lemondásának történetéhez (1848). In: Aetas, 1999. (megjelenés előtt) Ezúton is köszönöm, hogy a szerző kéziratát rendelkezésemre bocsátotta. (F.Cs.) 110 Vö. pl. ürbán, 1986. 127. p. 111 Nemzeti Újság, 1848. 663. sz. (március 21.) 1042. p. 112 Megjegyezzük, formailag erre már nem is lett volna feltétlen szüksége, mert a gyűlés éppen akkor valamennyi jelenlévőnek fejenkénti szavazatjogot adott, vagyis szabad mandátummal bíró képviselők „nemzetgyűlésévé" alakulva feleslegessé tette a kö-