Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 22/2000 (Győr, 2000)

Tanulmányok - FAZEKAS CSABA: Rimely Mihály pannonhalmi főapát az 1847-48. évi országgyűlésen

formterveket csak „hevükben vagy fúriájukban" indítványozták, vagyis megfogalmazásukkor nélkülözték a józan megfontolást.

93 A március 14-i indítvány egyházi szempontból általában radikálisnak, veszélyesnek tűnt,

94 Rimely & felirati javaslat lapjain a „szertelen" reformokkal szembeni ellenérzéseit részletes cáfolatokba is sűrítette.

95 Keserűsége leplezetlenül kitört már a javaslat szóhasználata miatt is, vastagon aláhúzta például a „békés" szót a szöveg címében („a békés útoni átalakulás biztosítása tárgyában"), érzékeltetve, hogy kétségei adódtak a rendszerváltozás forradalmi jellegének következményei felől. Érthetetlennek nevezte Kossuth elégedetlenségét, amiért utóbbi szerint Magyarország az elmúlt három évszázadban nem fejthette ki önállóságát, sőt fennmaradásáért kellett küzdenie. Rimely ezzel szemben méltatlannak és hamisnak érezte a Habsburgok elleni vádat, úgy gondolta, hogy a mohácsi vész után I. Ferdinándtól (1526-1564) az akkori jelenkorig valamennyi uralkodó szívén viselte a magyar nép sorsát és mindent meg is tett annak önálló fejlődéséért. Különös érveléssel - nyilván szónoki fordulatra készülve - kiemelte a reformkort, melyben a liberálisok által szorgalmazott törvények (váltótörvény, önkéntes örökváltság stb.) szentesítését az uralkodó jóságának és a magyarországi szükségletek iránti érzékenységének tulajdonította. (Megjegyezzük: tipikus konzervatív érvelés ez, nyilvánvaló ugyanis, hogy Kossuthék álláspontja szerint a korábbi reformok életbe léptetésére nem a király fellépése nyomán, hanem annak ellenére került sor.) A királyok sorozatában Rimely csak két szabályt erősítő kivételt említett, II. Józsefet (1780-1790) illetve I. Lipótot (1657-1705), mindkettőt nyilván azért, mert uralkodásuk alatt az ország rendi önállóságát korlátozó intézkedéseket foganatosítottak. (Különösen az előbbi.) Egyértelműen sérelmezte és veszélyes fenyegetőzésnek tekintette a felirat többi örökös tartománynak alkotmányt kérő passzusát, sőt szeparációs tendenciát is sejtett benne. Úgy tűnik, egyfajta „boldog békeidőként" kezelte a rendi alkotmány korát, és Magyarország függetlenségének legteljesebb biztosítékát találta az 1791/10. tcben,

96 valamint a fennálló dikasztériumok kormányzási gyakorlatában. (Kossuth minderről korábban egyértelműen úgy nyilatkozott, hogy „a kormány nem oly független, mint annak az 1791/10. tc. értelmében lenni kellene", sőt az udvar „mind a magyar, mind az erdélyi kormányra több befolyással bír, mint a törvény értelmében bírnia kellene".

97

) Az elmúlt évszázadokban - írta Rimely - nem hogy nem hátráltatta a birodalom kormányzata és a „magyar alkotmányos kormány" egymás mellett élése a kibontakozást, hanem éppen ellenkezőleg, valósággal motorja volt annak. Rimely vitatta, hogy ilyen kérést egyáltalán jogában áll-e a pozsonyi diétának megfogalmazni, de veszélyes tendenciákat is látott benne: egyrészt a magyar rendi önálRimely-iratok, 133. sz. Ld. pl. a bécsi nuncius jelentését: Balázs, 1974. 6. p. Ld. Függelék VI. Vö. 3.1. fejezet, 28. sz. jegyz. KLÖM. XI. 538. p.