Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 22/2000 (Győr, 2000)
Tanulmányok - FAZEKAS CSABA: Rimely Mihály pannonhalmi főapát az 1847-48. évi országgyűlésen
egyenlítése az országié ház, az összes birodalom és hazánk kölcsönös érdekeinél fogva Felségednek egyedül népei boldogítására irányzott atyai gondoskodását elkerülni nem fogja. Ezen reményben teljes készséggel nyúlunk, úgy a királyi előadásokban kitűzött, mint egyéb, az ország szükségei által igényelt kérdések megoldásához, valamint az 1790: 13. t.c* értelme szerint sérelmeink felterjesztését sem fogjuk elmulasztani. Kijelentjük, hogy intézkedéseink által a szomszéd örökös tartományokkali érdek találkozásainknak méltányos kiegyenlítésére, hazánk országos önállásának és * törvényes jogainak megőrzése mellett annál nagyobb készséggel nyújtunk segédkezet, minél erősebben meg vagyunk győződve, hogy ezen kiegyenlítés nehézségei nem a közöttünk létező viszony természetéből erednek. [...] [1] E felett sem titkolhatjuk Felséged előtt, hogy az 1723: 56. körül közbejött intézkedések, valamint a kapcsolt részek közgyűléséhez bocsátott rendelet által aggodalmak [mutatkoznak]. II. Rimely beszédvázlata az úrbérváltsággal kapcsolatos törvénytervezet kapcsán, 1848. február 221 1- ör. Az úrbéri váltság a második nagyszerű és a nemesek életébe vágó kérdés, a közös teherviselés vagy adó kérdésében lemondott a nemesség sarkalatos, cardinális kiváltságáról, 222 a kényszerítő úrbéri örökváltság által veszélyben forog akarata ellen tulajdonától megválni. Veszedelemben: hogy a tulajdon szentsége megsértetik. E kérdés megoldása nehezebb, mivel sok nemes szól hozzá, kinek nincs jobbágya. 2- or. Átküldötték a TKR. Izenetüket, melyben indítványozzák az erőszakolt úrbéri váltságot, és felszólítják a MFR.[-et], hogy az erőszakoló vagyis kényszerítő úrbéri megváltás elvéhez járulni és kimondani méltóztassanak, hogy az úrbéri tartozások megváltása többé a földesúr beleegyezésétől továbbá felfüggesztve ne maradjon. "° „A királyi javaslatok kellő módon lett tárgyalása után az összes igazságos sérelmek valósággal és múlhatatlanul orvosoltassanak." Vö. MT. 1740-1836. 160-161. p. 221 Rimely-iratok, sz.n. 222 Itt még csak a háziadó elvállalásáról szóló határozatról volt szó. justa grav. [amina] effective et in omisse tollantur 220 1791: 10. cikkben foglalt