Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 22/2000 (Győr, 2000)

Tanulmányok - FAZEKAS CSABA: Rimely Mihály pannonhalmi főapát az 1847-48. évi országgyűlésen

vei a világ nyughatatlansága nem elégült ki a püspökök dézsmáinak elvételével, az a klérus jószágaira vágyódott!"

128

) Beszédét azzal zárta, hogy a Szent Benedek-rend ellátásának ügyét - jellemző módon - a „szeretett nemzet" mellett az uralkodó és a főrendek oltalmába ajánlotta. A Rimely által megfogalmazott dilemma végül a főrendi válaszüzenetben is tükröződött („[a püspökök] készek a papi tizedről amennyiben az ezen föpásztorokat illeti - lemondani"), mely a világi főrendek követelésének megfelelően tartalmazta még a tizedet bérlő vagy adomány útján bíró birtokosok kártalanításának igényét.

129 Hosszas vita után Perényi Zsigmond kompromisszumos javaslatához (a következő országgyűlésre a kormány terjesszen be vonatkozó javaslatot) a tized-kárpótlást elvben ellenző Kossuth és az alsó tábla is hozzájárult.

130 Visszatérve a főrendek ülésére, Rimely főapát érintettsége okán itt is érdemes feltenni a kérdést a lemondás motivációjával és önkéntességével kapcsolatban.

131 Számos körülmény alapján úgy ítéljük meg, hogy a püspökök valójában mereven ellenezték a tizedről való lemondást, és a fűtött hangulatú március 18-i ülésen nem a valódi véleményüknek adtak hangot. (Rimely kapcsán ez már a megfogalmazásokból is nyilvánvalóan kiderül. Későbbi írásaiban - idézett beszédével szemben - soha nem úgy emlékezett, hogy „lemondtunk a tizedről", hanem mindig úgy fogalmazott: „elvették tőlünk", a különbség pedig több, mint stiláris.

132

) Nemcsak azért mondhatjuk ezt, mert a szemtanú - sokat idézett - szavai szerint a püspökök lemondása nem éppen a lelkesedés, hanem a „rezignáció ólomhangján" ment végbe.

133 A Hám János vezette püspöki értekezlet 18-án este kapott hírt az alsó tábla tizeddel kapcsolatos terveiről, s mivel - az események fordulatosságára jellemzően - többségében nem értesültek a főrendi ülés összehívásáról, a követendő egyházi stratégia kidolgozását másnapra (vasárnapra) az ünnepélyes szentmise utáni megbeszélésre halasztották.

134 A későbbiek ismeretében nyugodtan feltételezhetjük, hogy ez a stratégia nem a tizedről való általános és önkéntes lemondás deklarálását jelentette volna, sokkal inkább a megakadályozására teendő lépéseket vagy legalábbis a fenn128 Rimely-önéletrajz, 89. p. 129 Irományok, 1848. 83. p. 64. sz. 130 KLÖM. XI. 672-673. p.; Urbán, 1986. 128-129. p. Az alsó tábla vitája a tizedet illető főrendi üzenetről: Zeller, 1896. 64-80. p., megjegyezzük, ekkor egyházi követek már nem szólaltak fel. Az 1848/13. tc.-et ld. MT. 1836-1848. 236. p. 131 Az önkéntességet és a lemondást egyszerűen mintegy „nemes gesztus"-ként jellemző méltatások közül: Hermann, 1973. 421. p.; Zakar, 1996. 51. p. stb. 132 Ld. Rimely-önéletrajz, számos helyen, pl. 92. p. 133 Lónyay-napló (1896) 48. p. 134 Hám-emlékiratok (1928) 42. p.; vö. 112. ill. 122. jegyz. Megjegyezzük még, hogy Hám pontatlanul emlékezett a lemondáskor jelen lévő egyháziak számára, „két vagy három" püspökről írt, csak Lonovicsot és Scitovszkyt említette, Rudnyánszkyt és Rimelyt nem. (Későbbi tanulmányunkban foglalkozunk a pannonhalmi főapát sajátos helyzetével az 1848-as püspöki karban.)