Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 21/1998 (Győr, 1998)

RECENZIÓ - Németh István: Katonai igazságszolgáltatás a királyi Magyarországon a XVI-XVII. században

PÁLFFYGÉZA: KATONAI IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS A KIRÁLYI MAGYARORSZÁGON A XVI-XVIL SZÁZADBAN Noha a koraújkori Magyarország történetének emlegetésekor még a történelemtudományban járatlan olvasónak is elsősorban a török hódoltság hatásai, az állandó csatározásokkal és pusztításokkal járó portyázások jutnak eszébe, egész eddig a végvárrendszer felépítéséről nem született olyan modern, a korszak igen bőséges forrásbázisának felhasználásával készült monográfia, amely az Oszmán Birodalom ellen kiépült védelmi rendszer igazgatását és szerkezetét mutatná be. A védelmi rendszer egyik igen fontos aspektusát dolgozta fel Pálffy Géza jelen munkában. A szerző a Magyarországon állomásozó nagy létszámú idegen és magyar eredetű katonaság igazságszolgáltatását, annak gyakorlatát és egyes esetekben társadalomtörténetileg is érdekes mozzanatait mutatja be könyvében. Pálffy Géza munkája a témával foglalkozó eddig megjelent magyar szakirodalom összefoglalását, illetve a levéltárakban található legfontosabb forráscsoportok és típusok ismertetését, továbbá az eddig nem túl egységes terminológia tisztázását követően a magyar fejlődéssel leginkább kapcsolatba hozható német birodalmi katonai igazságszolgáltatásról nyújt képet. A fiatal szerző a témában szerzett széles, a régebbi és a legújabb európai munkákra kiterjedő szakirodalmi ismereteit csillogtatja meg. A magyar hadi bíráskodás előzményeként méltán számon tartható — eddig jobbára ismeretlen — német militáris igazságszolgáltatási rendszer elemzéséből megtudhatjuk, hogy a Német Birodalom területén a 16. században foglalták össze a katonai jogszolgáltatás legfontosabb diszciplínáit, amelyek a korszakban mindvégig az e tárgykörben megszületett szakkönyvek alapelveiként tarthatók számon. Leonhard Fronsperger V. Károly hadseregéről írt munkáját vették át a 16-17. század más katonai szakírói is (pl. Hans Wilhelm Kirchhof), és ez a munka alkotta — ahogy azt a szerző a magyar hadi bíráskodás kialakulásának bemutatásakor bizonyítja — úgy a magyar hadszíntéren állomásozó idegen hadtestek, mint a török ellen emelt végvárakban szolgáló, a Magyar Királyság területéről származó és hivatásaként a katonáskodást választó, mindinkább közösséget (rendet) alkotó népesség egymás közötti és a civil lakossággal való kapcsolatainak jogi rendjét, amely a 16. század közepén kialakuló ,jus militare Hungaricum"-ban testesült meg. Ez a törvénykönyv volt az, amely az ezzel egy időben létrejövő „vitézlő rend" renddé válásának egyik legfontosabb összetevőjévé vált, amelyet azonban éppen ezért a magyar rendek nem fogad(hat)tak el. A szerző magyarországi, szlovákiai és bécsi levéltárakban található adatok alapján mutatja be azt a 16-17. század fordulójáig tartó folyamatot, amely a Lazarus von Schwendi által tett javaslattól a magyar csapatok egységes jogalkotási alapjául felfogható törvénykönyvnek a királyi Magyarország több végvárában történő elterjedéséig vezetett. Ezen adatok alapján bizonyítható, hogy a török elleni várháborúk korában használt magyar hadiszabályzat kialakulásának története abba a sorba illeszkedik, amelyet a német Artikelbriefék nyitottak meg, és a hozzá vezető úton vált egyre inkább a magyar jogelveket is magába építő, a hazai jog- és társadalmi keretekhez igazodó törvénykönyvvé.