Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 20/1998 (Győr, 1998)

A JOGALKOTÁS ÉVSZÁZADAI - Homoki Nagy Mária: Kodifikáció vagy reformkísérlet

alapelvek közül. Visszatér az abszolutizmushoz, s ennek biztosítékát jellemző módon a régi rendi alkotmány és közigazgatás fenntartásában látja, s ezért ez abszolutizmus nem a Józsefé vagy Mária Teréziáé, mely a rendiséget megtörni vagy megjavítani akarta, hanem a meglévőhöz görcsösen ragaszkodó, mozdulatlan és minden mozgást kárhoztató egyeduralom.'"^ Mindez elég volt arra, hogy a lelkesedéssel készült javaslatokat ne tűzzék országgyűlési tárgyalásra, hanem levéltárba téve a felejtés pora lepje be azokat. Az időről-időre összehívott országgyűlésekre a követek gyakran érkeztek azzal az utasítással, hogy a rendszeres bizottságok munkálatait napirendre tűzessék, de az udvar jól bevált taktikája mindig lehetővé tette, hogy erre ne kerülhessen sor. Az adó és újonc megajánlást követően a kormány mindig bezáratta a diétát, ígéretet téve arra, hogy a legközelebbi ülésen sor kerül majd a reformmunkálatokra. Változás az 1825/27. évi országgyűlésen következett be, amikor az 1827:8. tc-el ismét felállították a bizottságokat azzal a feladattal, hogy vizsgálják felül a korábban elkészült munkálatokat, tegyék meg módosító javaslataikat, s az elkészült műveket a legközelebbi diétára terjesszék elő. A felállított bizottságok munkája hasonló volt elődeihez, azzal az alapvető különbséggel, hogy az 1793-ra, illetve 1795-re elkészült javaslatok a rendelkezésükre álltak, módjukban állt azokon javítani vagy rontani, vagy teljesen új elképzeléssel az országgyűlés elé állni. A két nagy reformmunkálat között mégis van egy alapvető különbség. 1791-ben az országgyűlés személy szerint meghatározta a bizottságok tagjait és a kor haladó szakemberei is bekerültek e munkatestületekbe. Az ő felelősségük volt a reformelképzelések megfogalmazása anélkül, hogy a társadalom szélesebb körének véleményét, javaslatát, elképzelését figyelembe vették volna. Felszólították ugyan a megyéket, hogy ha bármilyen észrevételük van a regnicolaris deputaciók munkájával kapcsolatban, azt küldjék meg a kancelláriának vagy a helytartótanácsnak, de a törvényhatóságoknak az elkészült munkákról pontos ismereteik nem voltak. Ez az oka annak, hogy a megyék időről-időre sürgették az illetékeseket, hogy a javaslatokat nyomtassák ki és küldjék meg a vármegyéknek. Ez azonban nem történt meg.^ A bizottságoknak ez a magatartása azzal magyarázható, hogy a reformer arisztokrácia félt a megyegyűléseken megjelenő konzervatív köznemesség tömegétől, s attól tartott, hogy ha a törvényjavaslatokat széleskörű megyei megvitatásra megküldik, akkor a munkálatokban bennerejlő haladó gondolatok meghiúsulnak. Nem a bizottságok hibája, hogy a rendszeres munkálatok mégsem kerültek országgyűlési megvitatásra. Megváltozott a helyzet 1827 után. Az 1827:8. tc-el újból életre keltett bizottságok 1828-ban hozzákezdtek a reájuk bízott feladat ellátásához. Elővették a régi javaslatokat, átdolgozták, kiegészítették, s ennek köszönhetően valamenynyi munkát nyomtatásban megküldték a vármegyéknek, felszólítva azokat, hogy a következő országgyűlésre készítsék el véleményüket és követeiknek utasításba adják álláspontjaikat. Az 1790-ben megindult reform munka most terjedt el az egész országban. A megyei közgyűléseken éles vita bontakozott ki Hóman-Szekfű: Magyar történet. V. kötet. Bp. 1936. 95. p. Barta István: A magyar polgári reformmozgalom kezdeti szakaszának problémái Történelmi Szemle, 1963.