Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 20/1998 (Győr, 1998)

A JOGALKOTÁS ÉVSZÁZADAI - Szádeczky-Kardoss Irma: A jogi szaknyelv történeti kutatási szerepe

nem pontos részleteiben, hanem inkább csak tömegében - azt a norma-közeget, amelybe beilleszkedtek Szent István törvényei.

4 Elvileg természetesen elképzelhető, hogy íratlan szabályhalmazba - szokásjogba - illeszkedett bele az új, a Szent István-i írott jog. De ha a honfoglalás és a közvetlenül azt követő élet viszonyait nézzük, be kell látnunk, hogy már Szent István előtt is szükség volt, nagyon is szükség lehetett az írott jogra. Hiszen tudvalévő, hogy eleve többnyelvű - és/vagy több rokon-nyelvű - népességként érkeztünk a Kárpát medencébe (v.ö.: a „türkök másik nyelvét" említő, és a csatlakozott törzsekre vonatkozó adatokkal), ahol az itt talált helyi lakosság többféle etnikai és nyelvi különbözősége is meghatározó tényező volt. Márpedig a nyelvi egység hiánya a részleges bár, de bizonyos együttélési körben egységes/edő/ szabályozás írásbeliségét mindenekelőtt és kezdettől igényelte, mert gyakorlatilag csak az biztosíthatta - esetleg és valószínű fordításban is - az egységes hatékonyságot. Mert mit is tettek eleink közvetlenül a honfoglalás után? Szeren gyűlést tartottak, és ott - mint Anonymus mondja - „a fejedelem és előkelői azon a helyen rendelkeztek az ország szokásjogáról: miként szolgáljanak a fejedelemnek és előkelőiknek, vagy miként hozzanak ítéletet az elkövetett bűncselekmények ügyében. ...És azt a helyet, ahol minderről határoztak, a magyarok saját nyelvükön

5 Szernek nevezték el, mert itt rendezték el az ország minden dolgát". Mivel pedig akkor a többnyelvű, többtájnyelvű és többszokású ország belviszonyai - a nagyfejedelemség intézményének keretei között is - az egységesítés tendenciáit igényelték, igen valószínű, hogy ez a szeri „rendelkezés", ha nem is a mai értelemben, de lényegét tekintve jogalkotó aktus volt. Amiben az újdonság is, a sokszínűség közepette támadt egység-szükséglet is, az írásbeliséget igényeiüe. Annál is inkább, mivel maga a „rendelkezés" tárgya is az egységesítésre utal: a „miként szolgáljanak" és „miként hozzanak ítéletet" tennivalók mindenkire kiterjedő meghatározásában. Való igaz, hogy még ma is szokás Anonymus korhű és tényszerű hitelességében kételkedni. De csak azért, mert a honfoglalás korának lehetséges írásbeliségét minden tekintetben elvetjük, mondván például azt is, hogy „igazán megbízható írásos források (vagy akár szóbeli hagyományok) nem áll(hat)tak rendelkezésére, az általa adott honfoglalás-történetet összességében mesének, írói képzelő ereje termékének kell tekinteni" ezért a nála leírt Jogalkotó gyűlés is anakronizmus a honfoglalás idején".

6 Valóban így volna? Abban a kis- és belsőázsiai közegben, melyben az eleinknek tekintett, de velünk mindenképpen rokon, és rokon kultúrában élő népek éltek, többszörös ismereteink vannak azok írásbeliségéről. Lukianos az i. e. 600 körüli szkíta írásbeliségről, Priscos rhetor az Attila udvarában tapasztalt hun írásbeliségről, számos kínai, perzsa adat a kazárok, ujgurok, türkök írásbeliségéről tudósítanak. A Kína-közeli zsuan-zsuanok kancelláriájáról is van adatunk. ... A ma4 Olykor szokás a törvények közé sorolni az Intelmeket is. Itt most nem ezekről van szó, bár kétségtelen, hogy az Intelmek belső szerkezete, abban a hagyományos példa és az újdonság keveredése és aránya, alkalmas arra, hogy a valódi törvények (jogszabályok) régibe való beilleszkedését és a terjedelmi-jelenőségbeli arányokat szemléltessék. 5 Valószínűleg soha nem fogjuk pontosan megtudni, hogy itt Anonymus a latinhoz viszonyított saját nyelvről szólt-e, avagy a honfoglalási többnyelvűséghez viszonyított? 6 Kristó: A magyar honfoglalás. Honfoglaló magyarok. Kossuth, 1996. 125-127.old.