Győri Tanulmányok - Tudományos Szemle 19/1997 (Győr, 1997)
GYŐR MÚLTJA - Federmayer István: Újabb adalékok Révai Miklós győri éveihez
GYŐRI TANI ILMÁNYÜK kifejezése után rezignáltán, ám a felvilágosult ember belenyugvást nemigen ismerő gondolatával fejezi be költeményét: Ilyen az élet, a Mindenható Teremtő így rendelkezett! „Adakozó kezetek tesz boldoggá titeket. Ezért hát, kegyes Főpásztorom és Patrónusom, teljesen egyfonnák vagyunk: én szívesen vagyok szegény, Neked pedig örömet szerez, ha segítesz rajtam." 60 Révai 1790-ben, amikor az országgyűlésen elakadt a Magyar Tudós Társaság terve, Budára utazott, hogy az ügyet megsürgesse. Ismét minden anyagi háttér nélkül vágott az útnak, s ezért nagyon megörült, hogy az országgyűlés miatt ott tartózkodó Fengler nemcsak vendégül látta, hanem még jelentős személyiségekkel is összeismertette. Ez az újból megnyilvánuló segítség sugallta azt a kis alkalmi költeményt, melyet Horvát István iratai között találtam a Széchényi Könyvtár kézirattárában 61 . A katalógus megjegyzése, miszerint a költemény Horvát szerzeménye, természetesen téves, hisz 1790-ben Horvát mindössze hatéves volt. (Szül. 1784. május 3.) Másrészt a költemény végén található R monogram, valamint a vers tartalma egyértelműen Révaira utal. Jellegzetesen alkalmi (Révainál szokatlanul döcögős ritmusú) költemény, mely nem annyira tartalma, mint inkább dátuma miatt érdemel figyelmet, ugyanis Fengler születésnapjának időpontját erősíti meg. Egyszersmind arra is következtethetünk, hogy a főúr elvárta kliensétől, hogy névnapján verssel köszöntse. Mivel ez a nyolcadrét alakú, mindössze négyoldalas kiadvány bizonyára elsüllyedne az ismeretlenségben, a függelékben közlöm szövegét. Fengler tehát anyagilag és erkölcsi, társadalmi súlyával egyaránt valóban támogatta a győri alkotó értelmiségiek törekvéseit. Szívéhez talán Rajnis állt legközelebb, ám Fabchich József is, Révai is, mint előbbi versében olvashattuk, sokat köszönhetett neki. Valóban jelentősen segített a költőn akkor is, amikor hosszú vajúdás után Révai elhatározta, hogy a piarista rendből kilépve világi pap lesz. Ekkor (1794-ben) Fengler készségesen befogadta egyházmegyéjébe, kérését támogatta, s így szekularizációjához (világi pappá válásához) hamarosan Róma is hozzájárult. Az is igaz azonban, hogy elég sokszor éreztette vele kiszolgáltatott helyzetét, s ezzel az önérzetes költőt megalázó helyzetbe hozta. Még a halotti laudációkban is elhangzik a püspök hirtelen haragú, indulatos természete. „József főpásztor (mivel mindnyájan emberek vagyunk) hevesebb természetű, indulatosságra hajlamos ember volt, ám e hibáját felismerve könnyen lecsillapodott, s hibáját annyira röstellte, hogy tévedése említését sem nagyon szívesen hallgatta." 62 Maga Révai is említ egy ezt tanúsító esetet Paintnernek: „Fengler is mélységesen megsértett a gyakori, ám mindig csekély ajándékaival. Azt mondta: Mindig csak keveset adok neked. Mert hogy a madár mindig szépen énekeljen, nem szabad túletetni." 61 ' Máskor azzal ejtette kétségbe Révait, hogy ajánló levelet adott ugyan a pozsonyi exhortátori álláshoz, ám kilátásba helyezte, hogy ennek elnyerése esetén egyszersmind egyházmegyéjéből is elbocsátja. Révai kétségbeesetten panaszkodott
