Győr 1956. II. A forradalom utóvédharca - Győri Tanulmányok - Dokumentumgyűjtemény 18/1996 (Győr, 1996)

november 4.

1956. november 4 vasárnap 101. Ne bántsd a magyart! Köszöntjük és harcba hívjuk az olvasót. A győzelmes forradalom fegyverei elhallgattak, de a fegyvernyugvás csendjét szovjet páncélosok lánctalpainak csikorgása, ágyútalpak csattogása, gépkocsik és sorozatvetők kerekeinek dübörgése veri fel a magyar térségeken. Kossuth-címeres nemzeti lobogók alatt lélegzetvisszafojtva, lábhoz tett fegyverrel vár és figyel a nemzet. A győri Radó-sziget hídjainál szovjet tankok ágyúinak és gépfegyvereinek csöve mered a békés járókelőkre. Mosonmagyaróvár előtt és a magyar—osztrák határnál terepszínű acél-kolosszusok zárják el az utat. Nemzetünk életének ütőereit vasmarkú idegenek tapintják vérlázító vakmerőséggel és a hódítók történelmében is szinte példátlan kihívással. Önvédelmi harcunk súlyos óráit éljük. Az idegháború embert felőrlő légkörében szólítjuk harcba az olvasót, minden becsületes magyart. A fegyveres csatát megnyertük. A hihetetlen, az elképzelhetetlen megtörtént: a világ egyik első katonai hatalmát puszta ököllel zsákmányolt fegyverekkel, benzinespalackokkal meghátrálásra kényszerítettük. Meg kell nyernünk az idegháborút is! Higgadságra, nyugalomra és elszántságra van szükség. Pedig jajdulni szeretnénk, mint Zrínyi jajdult a nemzeti katasztrófa küszöbén: „Szegény magyar nemzet, annyira jutott-e ügyed, hogy senki ne is kiáltson fel utolsó veszedelmeden?" Nem jajdulunk, mert az egész világ együttérzését és rokonszenvét érezzük. Nem jajdulunk, mert egy hét alatt a világtörténelem legdicsőbb forradalmát vittük győzelemre. Ezt a győzelmet tudomásul kell vennie a hazánk területén jogtalanul tartózkodó szovjet csapatoknak és moszkvai parancsolóiknak is. Nem a levert, hanem a győztes nemzet kiáltja, dörgi megszállóinak: Ne bántsd a magyart!