Győr 1956. II. A forradalom utóvédharca - Győri Tanulmányok - Dokumentumgyűjtemény 18/1996 (Győr, 1996)

november 27.

Tímár F: Vadas fm. őt a munkástanács létrejöttekor ismerte meg. Fontos, hogy a gyár vezetője ilyen rugalmas ember legyen, mint Vadas fm., azonban ez nem zárja ki azt, hogy Maróti legyen a vállalat főmérnöke. Varga S.: O is elítélné, ha a forradalommal kapcsolatban valaki előnyhöz jutna. Megérti, hogy kellemetlen lenne elődjével kapcsolatban, hogy igazgató legyen. Azt javasolja ennek ellenére, hogy Vadas fm. vigye tovább a gyár vezetését, mint főmérnök, hisz nagyon sokszor ő vezette eddig is. Weszelovsz ky: Elsősorban véleménye szerint, neki köszönhetik, amit eddig elértek. Történelmi hivatást, teljesített a munkástanács keretén belül. Ha nem ő lesz az igazgató, akkor a munkásoktól meg kell kérdezni Marótira vonatkozó véleményüket. Javasolja, hogy az igazgatói munkakör végleges betöltését halasszák későbbi időpontra, és most ideiglenesen vigye Vadas fm. a vezetését, mindannyiuk nevében kéri, hogy vállalja továbbra is ideiglenesen a gyár vezetését. Kelemen: Véleménye az, hogy ha Vadas fm., őt ismerjük, akkor a véleményére is adunk. Ha már ő nem vállalja a vezetését, akkor legalább az legyen, akit ő javasol, hisz neki kell vele legtöbbet együtt dolgozni. Rácz elnök: Bejelenti, hogy ezen tárgypontban, a dolgozók véleményének kikérése után fognak majd tárgyalni. Kriszov szovj. par.: Bejelenti, hogy véletlenül jött erre az értekezletre, mert a gyárba érkezve tudta meg, hogy ülésezik a munkástanács. Érdekli a gyár élete, mivel civilben ő is lakatos volt. Az SZU-ban nincs munkástanács, de úgy látja, hogy ez a dolgozó tömegek létesítménye. Tudja, azt, hogy a különböző nemzetiségű népek eljutnak előbb-utóbb a szocializmushoz, de nem mindegyik egyformán. Minden nép sok nemzeti sajátságot visz a szocialista formába. Amikor a szovjet nép elkezdte a szocializmus építését, akkor még egyedül voltak több kap. ország közepén. Aközben igen sok nehézségen kell átmenniük. Ma már több szocialista ország gondosan figyeli a fejlődést, és ami értékes, átveszik tőlük. A magyar nép régi vezetői sok hibát követtek el az ország építésében, és az a baj, hogy mindezt Moszkva nevében tették, ami pedig helytelen. A magyar nép törekvése az, hogy kijavítja a régi vezetők hibáit. Az új Magyarországgal a szovjetek viszont a teljes egyenjogúság és függetlenség alapján kívánják kiépíteni. Tudják, hogy a magyar munkásosztálynak lesz ereje a rend teremtéséhez, és begyógyítja azokat a sebeket, amelyek most keletkeztek. Alakítsák meg minél előbb az erős hadsereget, hogy ez segítse a rend megtartását.

Next

/
Thumbnails
Contents