Győr 1956. II. A forradalom utóvédharca - Győri Tanulmányok - Dokumentumgyűjtemény 18/1996 (Győr, 1996)

november 27.

Bakonyi S: Üdvözli a jelenlévő végleges munkástanácsot. A munkástanácsnak az igazgató személyével kapcsolatos döntését ismeri, el is fogadta. így jövetelének egyik oka az új igazgató személyével kapcsolatos megbeszélés. Másik, ami idehozta, az, hogy tudja, hogy a gyár munkájának beindulásához bizonyos segítségre van szüksége, így Jodál mérnököt bízza meg, KGM részéről azzal, hogy a gyár és a minisztérium között közvetítsen, és mint összekötő segítse a gyár munkáját. Felkéri Vadas fm.­öt, hogy eddigi munkájukat ismertesse. Vadas fm.: röviden elmondja, hogy a munkás tanácsi rendelet elhangzása után az elsők között volt a vállalat, ahol megalakult a munkástanács. Azt tartották fontosnak, hogy a munkástanács tagjai józan gondolkodású és olyan emberek legyenek, akikre hallgatnak a dolgozók. Vita volt arról, hogy a főmérnök és a főkönyvelő tagja legyen-e a munkástanácsnak. Úgy döntöttek, hogy igen, és őket meg is erősítették beosztásukban. A szervezeti formát még nem ismerték, de a cél az volt, hogy a gyárat megvédjék a szélsőségesektől. Egyetértettünk a forradalmi vívmányokkal, de nem az utcai hangoskodásokon keresztül. Egyes csoportokban Győrben ellenkormány felállítását követelték, fegyvert, hogy megnyissák a határokat, és Budapestre menjenek harcolni. A dolgozók állásfoglalása volt az, amikor ezt meghiúsították, de nemcsak szóban, hanem röpcédulákon keresztül is láthatták a városban, hogy van egy 9000 főnyire szervezett tömeg, amihez a többi győri üzemek is csatlakoztak, ez maga után vonta a dunántúli nemzeti tanács megalakítását, ahol már higgadt, józan emberek voltak, akik sok rosszat előztek meg. Elhatározták, november 3-án, hogy 5­én hétfőn felveszik a munkát az ország egész népe érdekében. Ezt a munkafelvételt megelőzte november 4-e, feszültség lett úrrá az embereken, nem tudtak és nem is akartak bejönni. Megjegyzendő, hogy előző napokban a közigazgatás, a párt sehol sem volt, csak a gyár maradt egyedül. De a tankok mellett megjelentek a régi funkcionáriusok, és mindenki azt hitte, hogy megint itt a régi világ, egypár komoly munkás embert is összeszedtek. A munkástanács állásfoglalása alapján az orosz parancsnokságon eljárva sikerült megértetni velük, hogy ezek az emberek nem fasiszták, hanem becsületes dolgozó emberek, amit bizonyít az is, hogy ezek törték le az ellenkormányt. így megteremtették a jó kapcsolatot az oroszokkal és megkérték őket, hogy a tankokat, ágyúkat vigyék el az utcáról, kérték továbbá, hogy a magyar honvédséget, amely az ellenforradalmi kormány leverésében is segített, fegyverezzék fel, és ők segítsenek a rend fenntartásában. Az orosz parancsnokságtól sikerült elszigetelni a

Next

/
Thumbnails
Contents