Győr 1956. II. A forradalom utóvédharca - Győri Tanulmányok - Dokumentumgyűjtemény 18/1996 (Győr, 1996)

november 27.

Akármerre tekintünk tehát ebben a homályos ügyben, mindenütt a bizonytalanság — s ezzel szemben természetesen az általános bizalmatlanság. Ennek eloszlatása — véleményünk szerint — egyszerű lenne. Nyilatkozzék maga Nagy Imre a rádióban, miért és milyen körülmények között hagyta el Magyarországot éppen ezekben a válságos napokban. Ha ez megtörténik, világosság derül a ma még érthetetlen és homályos ügy részleteire, s megnyugszik az ország közvéleménye. A Kádár-kormány is tudja, hogy Nagy Imre szavának hitele és értéke van az egész országban. Hadd halljuk az igazságot attól a magyar politikustól, akinek becsületességéhez és szavahihetőségéhez nem fér kétség, hadd halljuk a teljes igazságot Nagy Imréről! (Bertalan) 150 1956 november 27 kedd 151. Jegyzőkönyv A Magyar Vagon és Gépgyár Munkástanácsának 1956. november 27-i üléséről. Jelen vannak: A végleges munkástanács tagjai, valamint a póttagok is első alkalommal de csak tanácskozási joggal. Rácz: Üdvözli a megjelenteket, és egyúttal kéri, hogy most az ülés kezdetén jelöljenek ki egy dolgozót, aki a volt pénzügyi palotában lévő vöröskereszt­szervezetnél lévő ülésre elmegy. A tanács tagjai egyhangúan Németh Imrét választották be, aki az ülés további részén nem is vett részt. Továbbiakban ismerteti a végleges tanácstagok névsorát. Hozzáfűzi azt, hogy vannak üzemek, ahol nehezen tudták eldönteni, hogy melyik legyen a póttag. Ilyen vitás esetekben javasolja, hogy a tájékozódás céljából a póttag legyen jelen az üléseken tanácskozási joggal.

Next

/
Thumbnails
Contents