Győr 1956. II. A forradalom utóvédharca - Győri Tanulmányok - Dokumentumgyűjtemény 18/1996 (Győr, 1996)

november 16.

Javaslom, hogy a városi tanács ne mulassza el ezt a két embert visszahívni. A megyei V. B. pedig éljen azzal a törvényes jogával, hogy indítsa el a vizsgálatot e két ember ellen. Kecskeméthy István V. B. elnökhelyettes: A megyei végrehajtó bizottság Tóth István javaslata alapján a fegyelmi eljárást Horváth István és Turócziné ellen megteszi, és a visszahívásukat elrendeli. Gönczöl Gyula V. B. titkár: Javasolja, hogy Kofrán Árpádot teljes jogú megyei V. B . tagnak jelentsük be. V. B. Kofrán Árpádot elfogadja tagnak. Tóth István: Horváth István és Turócziné klikkje váltotta le Németh Antal anyakönyvi vezetőt azért, hogy Turócziné unokaöccsét, Szálait odatehesse. A városi tanács saját hatásköre, hogy ebben is intézkedhet. Kofrán Árpád: Én munkás vagyok, a vagongyárnak a dolgozója, ők bíztak meg, hogy a városi munkástanácsba vigyem az ügyeiket. Én a munkástanácsban igyekszem becsületesen dolgozni, és a munkástanács bízott meg, hogy a V. B. elnöki tisztséget vállaljam el. Az én gyakorlatom nem sok ahhoz, hogy komoly munkát tudjak végezni, kell, hogy a szakemberek segítsenek. Én igyekszem igazságosan vinni a dolgokat a szakemberek segítségével, és kérem a megyei V. B.-t, hogy Önök is segítsék a munkámat, hogy helyes irányban tudjam vinni az ügyeket. Berger Sándor: Én Horváth Józsefet és Gottwald Istvánt ismerem, ők becsületesek, az ő támogatásukra Kofrán elvtárs számíthat. Tehát bizalommal forduljon akár Horváth Józsefhez, akár Gottwald Istvánhoz, ők a bizalom alapján kerültek be a munkástanácsba. Kofrán Árpád: Én bizalommal fogok fordulni hozzájuk, és legfontosabb feladat, hogy a bizalmat irántam a tanács dolgozói között is kifejtsük. 2. napirendi pont: Aradi Gyula kereskedelmi osztályvezetővé való kinevezése Kecskeméthy István v. b. elnök-h.: Javaslatom, mivel Aradi Gyula bebizonyította, hogy alkalmas arra, hogy osztályvezetői teendőket ellásson, osztályvezetőnek nevezzük ki. Berger Sándor: Eddig mint osztályvezető-helyettes volt besorolva. Most, hogy osztályvezetőnek kinevezik, természetes vele jár az is, hogy osztályvezetői fizetést kapjon. A munkástanács és a V. B. tagjai is helyeslik, hogy Aradi Gyula státusszerűen is megkapja az osztályvezetői fizetését.

Next

/
Thumbnails
Contents