Győr 1956. I. A forradalom előzményei - Győri Tanulmányok - Dokumentumgyűjtemény 18/1996 (Győr, 1996)
Szakolczai Attila A Győri
rendészet önkényéről számol be . A lap ezután a december 9-én megjelenő utolsó számig híven, elfogultságtól mentesen számol be a legfőbb hazai eseményekről, a munkástanácsok küzdelmeiről, a Nagy Imre-csoportról, az országot érintő legfőbb bel- és külpolitikai eseményekről, noha az idő haladtával egyre csökken a cikkek éle, egyre nagyobb teret kapnak a politikailag semleges írások, és — természetesen — a Melbourne-i olimpiáról tudósító beszámolók. Igaz, hogy a remények nem váltak valóra, az azonban tény, hogy Győr irányításában nagy szerepe volt a munkástanácsoknak, elsősorban a vagongyárénak, és a megyei tanácson is komoly befolyással rendelkező szerv maradt a dr. Tóth István vezette munkástanács. A dolgozók igazi képviselői ott voltak a járási, városi és a megyei tanács végrehajtó bizottságában, ahol valóban részt vettek a döntéshozatalban, annak előkészítésében. Rendszeresen megjelent a Szigethy Attilát felelős kiadóként feltüntető Hazánk, amely beszámolt a győri, de az országos eseményekről is, november 22-e után például igaz tájékoztatást követelve Nagy Imre és csoportja ügyében. 111 Ha a letartóztatásokat nem is sikerült megakadályozni, általában sikerült azonban az elhurcoltak szabadon engedését kiharcolni. A vagongyári munkástanács egyik tagját, Fekete Józsefet Budapestre vitték, hogy ott indítsák meg ellene az eljárást, ám a munkástanácsnak az ügyészség által is támogatott akciója következtében visszahozták Győrbe, így elkerülte, hogy statáriális eljárás alá vonják. Illegalitását feladva egyre nagyobb szerepet vállal Szigethy Attila. Egyfelől Győrött és Budapesten mindent megtett a Hazánk elleni támadások, a lap betiltására indított akciók elhárítása érdekében, másfelől, talán Nagy Imre 1954. évi politikájának mintájára elkeseredetten próbált meg tető alá hozni egy népfront jellegű tömegszervezetet, melynek elnökéül a jugoszláv követségen tartózkodó Nagy Imrét, később Kodály Zoltánt kívánta megnyerni. Elképzelései szerint a szervezetben, amely a választásokig a parlament szerepét töltené be, helyet kapna a kommunista párt is, ám nem lenne irányító szerepe. Alapszabályát Lőcsei Pállal készítette el, a szervezésbe bevonta mindazokat a győri baloldaliakat, kommunistákat, akik értékelése szerint a forradalom mellé álltak, akik hitet tettek Az ügyet a vagongyári munkástanács is tárgyalta, a gyanúsítottak munkástanácsi, illetve tanácsvezetőségi tagságát fölfüggesztették addig, amíg az ügyet nem sikerül megnyugtatóan tisztázni. L. 119,123. számú dokumentumot. i Hl