Győri Tanulmányok - Tudományos Szemle 17/1996 (Győr, 1996)

Federmayer István: Adalékok Révai Miklós győri éveihez

Ez a város közel van Bécshez, Pozsonyhoz egyaránt. S itt lakott, ha szegényes körülmények között is, költőbarátja, Rajnis József. Tőle remélhetett némi támogatást, legalább annyit, hogy lábát megvesse ebben a városban. Elhatározását az is megerősítette, hogy be akarta bizonyítani ismerősei, ellenségei és barátai előtt, hogy a gr. Viczai családból származó és őt sértő híresztelések alaptalanok! Azt nem tudjuk kideríteni, hogy konkrétan milyen vádakkal illették, de az bizonyos, hogy állandó pénzügyi zavarai, adósságai ebben nagy szerepet játszhattak. Jogosan elmerenghetünk azon, hogy Révai mekkora elhivatottságot érezhetett nyelvművelő tervei iránt, s mily nagy ellenszenv halmozódhatott fel benne a kolostori renddel, életmóddal szemben, ha erre a bizonytalan útra lépett! Három éven át élt viszonylagosan szabad ember módjára, ezt a függetlenséget semmiképpen sem akarta elveszteni. Ezért vállalta a teljes létbizonytalanságot akkor, amikor „Győrré húzta magát". Ekkori lelkiállapotára így emlékezik vissza egy év távlatából a Benkő Józsefhez írt idézett levelében:

40 „A Fejedelem nem tehetett többet annál, mint sem a mit tett. Meg jelölve küldötte által a leveles háznak a kancelláriának esedező levelemet. Ezen múlt, de fő képen a Királyi Helytartó Tanácson, vagy is annak gonosz fején, ama sok átok tárgyán, haza áruló Niczkin, hogy a haza nem lehetett közelebb nyelve ki míveléséhez. Mert ez a gonosz ember oly fordítást tett az egész dologban, hogy engem, mint nemű némű eszközét álomba indult nyelvünk fel serkentésének, más bé kevert vádolással meg támadván csak nem szám ki vetésbe igazított". Révai ezúttal igaztalanul vádolta meg a sokak által akkor valóban gyűlöletes grófot. A helytartótanács feliratából, Ürményi előterjesztéséből egyaránt kitűnik, hogy piarista elöljárói akarata érvényesült a királyi határozatban. A „számkivetés", a nyitrai kollégium lett volna, ha Révai szót fogad a határozatnak. De nem így tett! Négy évvel később, 1788. június 17-én Orczy Lőrincnek írt levelében

41 pedig így emlékezik vissza a még mindig fájdalmas eseményre: „Az én üldözőim mind nagy és hatalmas urak voltak, főképpen a hanyatlani indult magyarságért való buzgalmomon ütköztek meg, és ezt akarták volna bennem elfojtani. A papságnak örege is mintegy szent hivatalt tsinált belőle, engem ezért nyomorgatni, mert a gyáva nem tudta megegyeztetni ezt a két dolgot, hogy bár szerzetes az ember, írhat mégis áhitatoskodó dolgokon kívül egyebet is, a mikkel jobb ízlést önthessen nemzetébe. Kivált azért háborodtak fel, hogy én újságot is kezdettem írni. E dologbann az én szándékom jó volt, mert itt lehetett volna avval a szép tudós társasággal összve dolgozni arra a végczélra, mellyért buzgódtam, úgymint nemzetünk és nyelvünk finomabb kimívelésére. Annyira szorongattak, hogy felforgatták szép igyeXezetimet, de még is el nem nyomhatták tellyességgel. Mert én míg élek, szándékomtól el nem állok, noha ugyan már olly hevesen nem folytathatom."