Győri Tanulmányok - Tudományos Szemle 17/1996 (Győr, 1996)
GYŐR MÚLTJA - Tóth László: Kálóczy Lajos levele Teleki László haláláról
az alkuhoz pártbeli híveinek nyomására, éppen ellenkezőleg, manifesztumot kívánt az országhoz és Európához intézni, melyben kinyilvánította volna a nemzet akaratát: „Az osztrák császárral, míg a magyar alkotmányt teljesen helyre nem állítja, érintkezésbe nem bocsátkozik". 22 Kálóczy tehát 1861 áprilisában együtt gondolkodott azokkal a képviselőtársaival, akik a nemzeti megosztottság elhárítása érdekében a két párt közötti együttműködést kívánták. Kezdetben következetesen vallotta Teleki abonyi programjában meghirdetett elveket, később azonban felülkerekedett benne a polgári liberális elveket valló énje, mely határozottan kívánta a nemzet 48-as jogalapon nyugvó függetlenségét, amit egyébként a polgári átalakulás és fejlődés sine qua non-jának tekintett. De nem kedvelte igazán a nemzet jogainak védelmében Deák hosszas és bonyolult államjogi érvelését sem, a magyar állameszme ősi, történelmi-jogi indokokra épített programját, miután ő az európai liberális gyakorlatot tekintette a jövőépítés legmegbízhatóbb útjának. Ez azonban nem jelentett neki áthidalhatatlan ellentétet, hiszen Deáknak is szándékában állt a polgári fejlődés útjainak egyengetése. Kálóczy Lajos szerint Teleki László május első napjaiban ismerte fel, hogy az a szándéka, miszerint „tiszta jellemét igazolja az ország előtt", rossz irányba vitte. Határozati párti programja „óhaja ellenére többséget nyert", s sokkolta a felismerés, hogy ez „az országra nézve káros leend, szóval, hogy hamis politikát csinált". Önnön becsületének védelmére tett egy gesztust az emigráció felé, bizonyítván, hogy ő nem áruló és nem hitszegő. S midőn tudatosult benne, hogy gesztusának tárgya magának az országnak a sorsa, s hamis iniciatívára épített politikája lavinaszerű győzelmet ígért, az ezzel járó roppant nagy felelősség súlyos terhe alatt összeroskadt hazafi-személyisége. E morális tehertől csak úgy szabadulhatott meg, ha elhagyja az árnyékvilágot. Kálóczy világosan látta, Teleki nem számolt azzal a helyzettel, hogy a zászlóra tűzött 1848-as alkotmány visszakövetelése tíz évi kemény önkényuralom után felszabadítja a sokáig elfojtott nemzeti érzéseket, felzaklatja az országot, s alkotmányos válságot idéz elő. Teleki nem figyelt eléggé saját tábora létszámbeli túlsúlyára, amit Deák felismervén eléggé pesszimistán ítélte meg saját felirati indítványának sorsát: „Alig van rá kilátás, hogy az ország követeléseinek a minimuma a fejedelem engedményeinek a maximumával találkozzék". 23 Kálóczynak az öngyilkosságra vonatkozó oknyomozásával (az önigazolási tétel, valamint a népszerűség elviselésének terhe) kortársai közül sem értett mindenki egyet. Lukács Móric éles hangvételben bírálta az emigrációt, mivel gyanakvásaikkal súlyos lelkiismereti válságba sodorták a mindig lovagias és becsületes Telekit. Beöthy Ákos szerint Teleki a napóleoni diplomácia manővereinek az áldozata, Hunfalvy szerint Telekit saját határozati párti környezete hajszolta bele a Deákkal való nyílt színi vitába, amelyet ő soha nem akart vállalni. Pulszky szintén az emigrációt, személy szerint Kossuth „gyanakvásait" okolta Teleki haláláért. Mások a határozati párt azon csoportját tették fPH őssé,
