Győri Tanulmányok - Tudományos Szemle 16/1995 (Győr, 1995)
GYŐR MÚLTJA - Gecsényi Lajos: Nyugat-Magyarország kereskedelmi viszonyai egy harmincadvizsgálat tükrében (1668)
Az állatpusztulásról, melynek jelentőségére ugyanebben az összefüggésben Buza Jánosnak egy korábbi tanulmánya már felhívta a figyelmet, a győri harmincadosnál tartott kihallgatáson beszéltek a tőzsérek. Elmondták, hogy öt évvel korábban a nagy hidegek miatt több ezer állat pusztult el, a kecskemétieknél ez akár 40.000 darabot is jelenthetett, a maradék pedig a háborús zavarok idején szétszóródott. A felhajtás ennek nyomán katasztrofálisan visszaesett. Ha a 40.000-es számot elfogadhatatlannak is tartjuk, tény, hogy egyes feljegyzések szerint az 1662/63-as tél rendkívüli volt és következményei évekre visszavetették az állattartást. 10) Az Ikervárott, Győrött és Magyaróváron elhangzott vallomások azonban — egybevágóan az 1664-es vasvári békét követően Nagykőrösön és Kecskeméten kialakult török adóztatási viszonyokról szóló információkkal — felhívták a figyelmet egy ennél súlyosabb körülményre is. Nevezetesen arra, hogy a hódoltságban csupán az imperiális tallért és az aranyat fogadták el komoly fizetőeszközként. Ám a bécsi és más külföldi kereskedők mindössze a vételár harmad vagy negyed részét fizették ebben, a többit az ún. öreg (15 krajcárt érő) garasokban, amelyeknek a tallérhoz viszonyított árfolyama a kereskedők vallomása szerint 1:8 volt. 11 ' Az átváltásból származó veszteség és egyáltalán a helyi beszerzésekhez szükséges tallérok és dukátok összegyűjtése — a hódoltságban éppen e pénznemek iránt tapasztalható óriási kereslet közepette — azonban igen jelentős megterhelést jelentettek. Valamennyi tőzsér Ikervárott éppúgy, mint Győrben és Magyaróvárott kijelentette, ha nem orvosolják a bajokat felhagynak a marhahajtással. Közismert, hogy a magyarországi szarvasmarha-export döntően az un. magyar fajta nagytestű állatokból tevődött össze. 12 ' Ezért is érdemel figyelmet a szentmártoni harmincadon tapasztaltak feljegyzése, ahol kifejezetten közepes „nem magyar" ökrök („illa non sint Hungarici Boves, sed pecora mediocra") kiviteléről esett szó, amelyeket Bécsbe hajtottak, de csak nehezen tudtak túladni rajtuk. A harmincadon azért tűntek fel, mert gyakran tinóként kísérelték meg bejegyeztetni őket. Nem kizárt, hogy az állatok Stájerországból származtak, ahonnan a szentmártoniak saját szükségeleteikre is hoztak be marhát. A jelentésben a szarvasmarha mellett csak igen ritkán szerepelnek a lovakkal folytatott kereskedelemre vonatkozó adatok, noha a lókereskedelem komoly hagyományokra tekintett vissza. Annyit mindenesetre megtudhatunk, hogy a bécsi kereskedők rendszeresen látogatták a heiligensteini vásárt, éppen lovak vásárlása végett. A soproni polgárok viszont sajátos formáját űzték a lovakkal való kereskedésnek, amikor kocsijuk előtt több lóval utaztak Bécsbe, ahol eladták az állatok egy részét. Az alföldi (hódoltsági) kereskedők egy elkülönült csoportja (Alföldienses salinarii) a máramarosi sóbányákból vizi és szárazföldi úton a királyi Magyarországra szállított sókockákat árusította. Miként Partinger tanácsos Győrött feljegyezte a Kallón és ónodon át érkezett és elvámolt sót Pesten vagy más
