Győri Tanulmányok - Tudományos Szemle 16/1995 (Győr, 1995)
GYŐR MÚLTJA - Gecsényi Lajos: Nyugat-Magyarország kereskedelmi viszonyai egy harmincadvizsgálat tükrében (1668)
végző esküdttől. A szállítás során keletkező veszteség kiegyenlítésére egyébként hordóként két pintet szabad volt utántöltésre elszámolni. A ausztriai borexportot olykor az osztrák szőlősgazdák védelmében életbe léptetett beviteli korlátozások akadályozták. ^ Ilyen helyzet volt a vizsgálat idején is, amikor csupán az alsó-ausztriai kormány engedélyével lehetett bort exportálni. Erre vonatkozóan említett egy esetet a hochenwolkersdorfi harmincados, amikor arról beszélt, hogy az alsó-ausztriai kormány 1666. évi pátense alapján egy bécsújhelyi kereskedőtől 100 akó bort koboztak el. A Lajta menti Bruckban, ahol a tájékoztatás szerint osztrák és sziléziai vásárlók ugyancsak megfordultak, a tilalom miatt szintén csökkent a forgalom, illetve egyes kereskedők már nem itt, hanem a hofi átkelőn keresztül közlekedtek. Vimpáczon ugyanez volt a helyzet. Itt a kereskedők azt is megmondták, hogy azért mennek Hof felé, mert ott szót tudnak érteni a harmincadossal. („quod facilius conveniant cum Tricesimatore Hoffensi et melius cum eodem Tricesimatore tractare possint") Visszautalva a kereskedelmi útirányok fentebb említett változásaira, ezt is az alkalmanként felbukkanó - szubjektív — okok közé sorolhatjuk. Sopronban ezzel szemben azt panaszolták hogy az 1667. évi gyenge szüret következtében nem volt elegendő mennyiségű bor eladásra. Ellenpárjaként a nyugati határszél virágzó borkereskedelmének Komáromban, a várőrség ellátására a török hódoltságból vámmentesen hozott borokat árultak a várbeli tisztek, a helybéli nemesek és polgárok. A bor, mint a távolsági kereskedelem klasszikus árucikke mellett a ló, a só és mindent felülmúló méretekben a szarvasmarha jelentették az igazi nagybani árucserét. A marhahajtás — eltekintve a már említett határmenti csempészésektől — a hagyományos nagy győri és magyaróvári marhapiacokon történő vásárlásokra koncentrálódott. Az itteni vámhivatalok bevételének döntő — bár menynyiségileg nem számszerűsíthető — része, a jelentés megállapításai szerint is, a marhából származott. így volt ez akkor is ha a történeti irodalom joggal hangsúlyozza, hogy a 17. század második harmadától a marhakereskedelem volumene erőteljesen csökkent. A válság okai között a német birodalmi és az osztrák felvevőpiac elszegényedését, a növekvő vámterheket és a monopolizációs kísérleteket (kiváltságolt társaságok alapítását) említik. 9 ^ Az óvári marhatőzséreknek az eladási nehézségekre vonatkozó kijelentései (olykor 3 hónapig is a legelőkön kellett tartaniuk az eladatlan állatokat, ami jelentős többletkiadással járt s ráadásul a harmincados sem akarta ennyi idő után korábbi vámcéduláikat elfogadni) és a rendkívüli vámterhek növekedésére vonatkozó — később tárgyalandó — adatok egy oldalról valóban megerősítik ezeket a megállapításokat. A jelentés azonban lehetőséget ad további, a marhakereskedelmet kedvezőtlenül befolyásoló tényezők megállapítására is. Ilyennek tekintették maguk az érintettek az 1663 táján történt állatpusztulást és mindenekelőtt a forgalomban lévő pénzek árfolyamai közötti nagyarányú eltéréseket.
