Győri Tanulmányok - Tudományos Szemle 16/1995 (Győr, 1995)
GYŐR MÚLTJA - Gecsényi Lajos: Nyugat-Magyarország kereskedelmi viszonyai egy harmincadvizsgálat tükrében (1668)
hogy a mezővároska földesura, ifj. Listhy János officialisai — miként a Batthyány tisztek Ikervár környékén — nemcsak zavarták a harmincadolást, de magánvámokkal is zaklatták a kereskedőket. A helyben lakók közül sokan elszegényedtek, sokan elköltöztek. A Bécsújhely és Szentmárton között fekvő vidék átjáróinak lezására a pilgersdorfi filialé Kirschlagba való áttelepítése merült fel. Vas megye középső részén az ikervári harmincad Szentgrótra, a körmendi fióknak a csákányi híd környékére történő áthelyezése merült fel. Utóbbi esetben a Kanizsa és Légrád környékéről érkező kereskedők útvonal módosítása adta ehhez az indítékot, akik nem a körmendi harmincadvám, hanem a szabad csákányi híd felé hajtatták állataikat. A kamarai ellenőrzés középpontjában természetesen a vámjövedelmek alakulásának vizsgálata állt. A körülmények feltárására a kamarai tanácsos nem csupán a tisztviselőket hallgatta meg, hanem a települések bíráit, esküdtjeit, a helybeli kereskedőket is. Ez alkalommal lehetőség volt panaszaik előadására is. A kereskedelmi forgalom meghatározó részét a nagyarányú határmenti árúcsere képezte, amelyben az osztrák piacoknak a hagyományos mezőgazdasági termékekkel — gabona, hal, rák, hízott baromfi, méz — való ellátása állt az első helyen. Ennek ellentételezéseként faanyagot, vasat, agyagárút (fazék), textilárút és ruházati cikkeket hoztak az országba. A bécsi és bécsújhelyi hetipiacokon soproni, kőszegi, kismartoni, szombathelyi, magyaróvári és győri kereskedők ügyleteit rögzítették. Bécsújhely különösen mint a faanyagok elosztó helye játszott szerepet, de innen vitték messze vidékre a város különösen ismert termékét a kalapot is. A nezsideri lakosok régi kiváltságaik alapján kértek vámmentességet a Bécsújhelyből szállított lécre, karóra. (Ez utóbbit valószínűen a szőlőműveléshez vásárolták nagyobb tömegben.) A fa másik kereskedelmi központja viszont Komárom volt, ahová a Vág folyón érkezett nagyobb menynyiségben, a város és a távolabbi török terület szükségleteire. A hal (beleértve a sózott halat) és a rák a Csallóközből és a Szigetközből származott, amit természetszerűleg Rajkán, óvárott és Győrben vámoltattak. A „kishatármenti" forgalom legjellemzőbb fényeként viszont azt a köpcsényi adatot emelhetjük ki, amely szerint a helybeli és a miklósfalui (Niklstoll) mészárszékekről hetente nagy mennyiségben kimérve szállították a húst Ausztriába. A Lajta hegységben lakos osztrák és horvát parasztok illetve a Fertő melléki mészárosok ezzel szemben a nezsideri hetipiacon vásárolt lábasmarhát (akár száznál is többet alkalmanként) hajtották át titkos utakon az alsó-ausztriai falvak ellátására, olykor azonban gulyaszámra a bécsi piacokra is. Vimpáczon és Sopronban a Bécsbe fuvarozó szekeresek („vulgo Lontkuczy/ Landtkuczy") 5 ) csempészésére figyelt fel a kamarai tanácsos. A probléma régóta ismert volt a Kamara előtt, 1655-ben Rauch Dániel szlavóniai főharmincados memoranduma külön pontban tárgyalta. „14. Az landtkocsisok felől is szükséges volna statútumot tenni, azkik mennyiben exorbitálnak, ki tudná azt megmondani; holott az drága partékát és holmi tiltott marhát oly libere hozzák az országban,
