Győri Tanulmányok - Tudományos Szemle 16/1995 (Győr, 1995)

RECENZIÓ - Szabó Péter: Nagy István: A győri fotográfia

Nagy István: A győri fotográfia 150 éve A „nagyon hiányzó, csíráiban ugyan már létező összefoglaló magyar fotótörténet" nagyon jelentős építőkövének nevezte a „könyvkezdő bölcselkedésekben" Nagy István munkáját a kötet lektora, Kincses Károly, a Magyar Fotográfiai Múzeum igazgatója. A kitörő örömmel fogadott munka valóban annak az egyre gyarapodó sorozatnak az újabb eredménye, amely napjainkra egy sor város fényképészetének múltját feltárta. Segítségükkel valóban egy szintézisre jogosító ismeretanyag gyűlik a hazai „fényirdák", a fényképezés szakma- és kultúrhistóriájáról. E szakma megismerése — némi részrehajlással — azért helyezhető valóban több foglalkozási ág történetéből nyerhető információk elé, mert funkciója révén a környező világ, épületek, emberek, életforma és események feltárásához is segítséget nyújt. Nos, Nagy István vállalkozása egy ilyen fontos törekvés egy figyelemreméltó új eredménye. A szerző nem hivatása, vagy munkaköre révén merült el a fotózás történetét felidéző forrásokban. Nagy István „egyike a tanulmányban felsorolt több száz győri fényképészmesternek, aki az átlagosnál kicsit több felelősséget érzett szakmája múltja iránt". Valójában e kötetben helyet sem kapott az a széles érdeklődésű gyűjtőmunka, mely révén a szerző rendkívül értékes tárgyi emlékanyag birtokába jutott, melyek közül a fényképek úgyszólván tökéletes hitelességgel dokumentálják a Győrött működött műtermeket, fényképészeket. Nem kevésbé jelentős a technikatörténeti gyűjteménye sem, de azok az ismeretek, melyek ebben az anyagban rögzültek, a győri fotótörténetnek talán egy másik, a technológiai vonatkozásokat is vizsgálat tárgyává tevő feldolgozásában hasznosulhatnak. A szerző bevezetésében felsorolja azokat a forrásokat, amelyek segítségére voltak. Közülük feltétlenül megemlítendő Hárs József munkája, aki honismereti pályamunkaként készítette el — levéltári és sajtóadatokra támaszkodva — a győri fényképészet 1945-ig követett történetét. Ebben a körben Nagy István inkább az újabb, többnyire saját gyűjtése által feltárt adatokkal járult hozzá a téma feldolgozásához. Kissé furcsa korszakára tagolja az 1945-ig vizsgált periódust. Feltételezhetően a szakképesítés követelménye inkább a korszakváltó tényező, hiszen a tanulmányban felsorolt ún. ideiglenes műtermek között részletesen tárgyalja például a talbotypiái miatt hírnevessé lett Skopall-műtermet is, amely utódja révén is működött még e név alatt. Ugyanúgy a későbbi ún. állandó korszak adataiból is sorra kitűnik, hogy az „állandó" műtermek, melyeket különféle vállalkozók is bérelhetnek, akik aztán fényképészalkalmazottakkal „viszik az üzletet". (Korábbi, pályamunkaként készített tanulmányában Nagy István is készített összeállítást a műtermekről, amelyből kiderült, hogy ezek közül több, jelentős atelier hosszú ideig szolgált különböző cégek neve alatt.)