Győri Tanulmányok - Tudományos Szemle 16/1995 (Győr, 1995)

ÉLETUTAK, ÉLETMŰVEK - Nagy Péter: Őrizzük meg hagyományainkat! Interjú a Interjú a 75 éves Barsi Ernővel

hanem a Magyar Néprajzi Társaság Sárospatakon tartott első vidéki vándorgyűlésén 1912-ben már előadást tartott Cserépfalu lakodalmi szokásairól. Mikor ő igazgató lett, jött Harsányi István. Egyik magyar óránkra elhívta Ujszászy Kálmán teológiai professzort, a faluszeminárium vezetőjét, aki Falu című könyvében először adott az önkéntes gyűjtők kezébe útmutatót. Olyan szépen beszélt nekünk a faluról, hogy tüstént hozzáláttunk mi is a gyűjtőmunkához. Gyűjtéseinkből aztán berendeztünk egy osztálysarkot. Oda helyeztük el szépen cédulázva azt, amit gyűjtöttünk. Még akkor nem tudtam a népdalokat lekottázni, így hát népdalszövegeket, meg a sályi temető öreg sírköveiről feliratokat jegyeztem le, s ezt tettem az asztalra. Ezt az első kis primitív gyűjtésemet is őrzi a kollégium könyvtárának néprajzi adattára a későbbiekkel együtt. Tulajdonképpen ez az osztálysarok teljesedett ki az én, s a szűkebb, és tágabb családom: a tanítványaim életében is. Diákkoromban persze én is sok mindennel foglalkoztam. írtam, rajzoltam, sportoltam, szenvedélyesen gyorsírtam, s aztán jött a hegedülés. Ezzel érettségi után még nem vettek volna fel a zeneakadémiára. Beiratkoztam a teológiára, ahol Szabó Ernőtől továbbra is tanulhattam hegedülni, s közben a heti 30-35 óra magántanítás, meg kórusvezetés mellett gyakoroltam napi 6-8 órát. Reggel háromnegyed négykor zörgött a vekker, s én már négy órakor gyakoroltam egy üres tanteremben. Mire 7 óra körül a többiek felkeltek, nekem már 3 órám megvolt, a másik hármat, négyet-ötöt aztán napközben szedtem hozzá. Teológia mellett két akadémiai osztályból le is vizsgáztam. így a teológia elvégzése után a harmadik akadémiai osztályba vettek fel. Amikor a zeneakadémiát elvégeztem, úgy gondoltam, hogy Bartókék, Kodályék meg tanítványaik már összegyűjtöttek mindent, s most már a pedagógián van a sor, hogy ezt a kincset visszaadja jogos tulajdonosának, a népnek. Ám mégsem hagyott nyugodni az a gondolat, hogy meg kellene nekem is próbálnom a népdalgyűjtést. Leültem öreg pásztorok mellé Sályban, akiket addig csak messziről láttam, s megdöbbentett, hogy milyen páratlan értékű dalkincset hordoznak magukban. Arra is felfigyeltem, hogy nemcsak énekelnek, hanem életükről, élményeikről rendkívül színesen tudnak beszélni. Kezdtem ezeket is gyorsírással jegyezni. Azután írtam egy pályamunkát Sályi pásztorok címmel, s beküldtem a Néprajzi Múzeum pályázatára. Legnagyobb meglepetésemre harmadik díjjal jutalmazták. Ez 1958-ban volt. Mikor 59-ben átkerültem a tanítóképzőbe, a Néprajzi Múzeum osztályvezetője, Dr. Morvay Péter azonnal leutazott Győrbe és azt mondta, hogy nekem itt néprajzi szakkört kell vezetni. Én akkor még a néprajzból annyit tudtam, amennyit népzenéből Kodály Zoltántól tanultam, meg a sályi pásztorok megírása közben magamra felszedtem, s ezzel fogtam hozzá a szakköri munkához. Aztán tanítva tanultam én is a néprajz többi ágának ismeretanyagát. Mentem a tanítványaimmal falura gyűjteni. Velük is pályamunkákat írtam, később szakdolgozatokat. Ma már könyvtárra valót töltenek meg ezek az írások. Közben magam is tovább gyűjtöttem, s írtam munkáimat. 1964-ben a Néprajzi Múzeum pályázatán A zene egy sályi pásztor