Emlékkötet Győr szabad királyi városi jogállásának 250 éves jubileumára - Győri Tanulmányok 13/1993 (Győr, 1995)

Tanulmányok - Grábics Frigyes: Művelődés Győrött a

nagy részét Győrött élte le. „ A pestisről való orvosi tanácslás" (1739) az orvostörténeti irodalom becsült műve. Szerzőjét, mint lelkes alkémistát is nyilvántartja a tudománytörténet: laboratóriumát Bél Mátyás is meglátogatta. Más látogatók azt jegyezték fel róla, hogy utolsó éveiben (közel 90 évet élt) már csak az aranycsinálásról lehetett vele beszélni. A felsorolt esetekben külföldi egyetemi stúdiumok eredményeként kapcsolódott össze a teológiai és az orvosi szakképzettség: innen a kémiai érdeklődés, ami esetenként az alkémiába torkollott. Az orvoslás szakaszának egy másik változatát képviselik a borbélysebészek, chirurgusok. Viszonylag korán céhekbe tömörültek: első győri céhlevelük 1649-ből való, új kiadása 171 9-ből. Gyakran esik szó a chirurgusok anyagi és társadalmi megbecsülésének elégtelenségéről: a győri adatok nem ezt igazolják. Miskoltzi Ferenc hosszú életében 1743-tól 1772-ig szenátor, 1756-tól chirurgus volt; ugyanekkor veje, Szalay András is egyidejűleg volt szenátor és chirurgus. Az após egyébként tollforgató volt: Manuale chirurgicum avagy Chirurgiai útitárs címen fordított le egy német szakkönyvet és adta ki 1742-ben. Egy másfajta életút Csokonai Józsefé. 1747-ben született Győrszigetben, apja Csokonai László református lelkész volt. A mesterséget Sopronban tanulta, győri működés után Debrecenben telepedett le és ott született fia, Csokonai Vitéz Mihály. 6) A győri íróknak a könyvnyomtatás általánossá válása utáni nemzedékéből azok, akik a királyi kancellárián is dolgoztak, műveiket jobbára Prágában adták ki (Lépes Bálint, Nyéki Vörös Mátyás). Más papok, jezsuiták leggyakrabban Nagyszombatban, esetleg Kassán, Pozsonyban, Kolozsvárt (Kelcz Imre, Dezső Bernát, Tarnóczi István, Stehenics János, Csete István). A külföldön iskolázott evangélikus hűséges szerzőként is diáksága városához (Csúzi Cseh János, Vásonyi Márton, Torkos András). 1728-ban Sopronból Győrbe települt Streibig József és nyomdája. Az áttelepülés motívumai nem egyértelműek, aminthogy az sem, mi a tartalma a hosszú időn át használt tipográfusepiscopalis (püspöki könyvnyomtató) címnek. Az egyházmegyei rituálét, hivatalos szertartáskönyvet 1731 -ben valóban Győrött adták ki, később nincs nyoma ennek. A győri sajtó első és egyetlen monográfusa megállapította és megindokolta, hogy a leggyakoribb szerzők a győri papok. A Streibig-kiadványoknak újabb, bővebb jegyzéke készülőben is alapvetően igazolja ezt az állítást, de azért árnyaltabb képet rajzol a nyomda kiadványairól. Altalánosságban igaz, főként az első évtizedekre, hogy túlnyomólag kisebb terjedelmű művek kerülnek ki a nyomdából, és ezen belül is sok az ünnepi vagy gyászalkalommal elhangzott prédikáció. A leggyakoribb szerző Hermán József és Stehenics János. Sajátos helyi alkalom volt a város 1598. évi visszafoglalására emlékező beszéd: 1732-ben Károlyi Lőrinc, 1747-ben Kovács László, 1759-ben és 1765-ben Hermán József ünnepi prédikációját nyomtatták ki, akinek nyomdába került 1760-ban Szent István napi szónoklata is. Ez figyelmet érdemel, mert egy később nagyra menendő prédikációtípusnak korai példánya. Érdekes, kinyomtatásra méltó prédikációs alkalom volt Szeplőtelen Fogantatás ünnepe, a hédervári kápolna felszentelése, a királyné felgyógyulása, néhány jellegzetes példát említve. Egy másik alkalmiság volt az. iskoladrámák kiadása. Itt csakúgy, mint a prédikációknál, megvoltak a mecénások, nevük gyakran a darabválasztást is befolyásolta: Szent Ignác-dráma (1730), Jekónias, a megsértődött ártatlanság (1749), Semiramis (1758), Tamerlán (1761), Haraldus el Erricus (1761), Abdolonymus (1762).