Márfi Attila: Ahol Thália hosszasan időzött. Fejezetek Győr színjátszásának 1850 és 1945 közötti történetéből - Győri Tanulmányok Füzetek. Tudományos Közlemények 19/2019 (Győr, 2019)

A 20. SZÁZAD ELEJÉNEK ÉRTÉKTEREMTÉSEI

Első felesége Till Róza színésznő, aki 1867-ben Szatmárban született és 1886-ban lé­pett színpadra, Feleky Miklósnál. 1911. január 1-jén nyugalomba ment. Később elvál­tak és Moly Tamás író neje lett. Mezei második felesége Fenyvessy (Fenyvesi) Olga színésznő, aki született 1885. május 23-án Temesváron és színpadra lépett 1906. július 1-jén.284 Mezey tizennégy éve állt különböző társulatok szolgálatában, amikor Győrbe került, s a legjobb ajánlásai voltak. Nyolcszáz darabból álló könyvtárral és megfelelő berende­zéssel rendelkezett; a pályázatához biztosítékul 6000 koronát mellékelt.285 286 287 Ezzel gya­korlatilag egy eléggé középszerű és válságos periódus szűnt meg, s Mezeyvel az első években több sikeres produktumot is megélhettek a Rába partján. Ahogy „A séta a színház körül” címmel később megjelent írás fogalmazott: „A két esztendős anarchiát az idén mindjárt kezdetben rend váltotta fel. Kend van, mert az idén be­vonult a színházba egy igen nagy úr: a Tekintély. Kend van, mert olyan a rendelő, hogy békességet teremt, ambíáót ébreszt, tudástfejleszt egy jó szavával. Most csupa láz csupa ambíció, csupa remény­ség minden a színház körül. Az első hét az előkészületek hete volt, az igazj szgzpn csak a Tatárjá­rással kezdődött. Most jönnek sorra az újdonságok. Egy tavaly nagy sikert aratott darabban, a Josette kisasszony a feleségem címszerepében mutatkozik be igazán Székely Ilonka, a jövő hét elején. Nagy sikert jósolnak neki a színház körül. A siker reménységével vonul be a győri színpadra a jövő héten Abonyi Árpád színmüve: A Gyermek. Készülnek a Válás utjai bemutatására és közeli elő­készületen van a Sámson, Kern stein darabja.,,m> Valójában ő az első direktor, aki igen hosszú időt, kilenc évet tudott a városban mű­ködni. Igazgatósága alatt számos újítás, művészi értékteremtés valósult meg, s igazából a városi vezetés szűkmarkú támogatása s az új színház felépítésének elodázása miatt döntött úgy, elhagyja a várost. De a nevével fémjelzett majdnem egy évtized fontos pillére lett Győr kulturális életének. Bár társulatát minden évben újjászervezte, de min­dig figyelembe vette a Színügyi Bizottság és a közönség sajtó útján közvetített igényeit. Ezért az akkori trendnek megfelelően évenként megújuló társulatát űszaki személyzet­re (vezetők, pénztáros, kellékes súgó), előadói személyzetre, külön felsorolva a hölgyek és urak nevét és színpadi státuszát, és zenészekre osztotta. Ez korábban gyakran ösz­­szemosódott. Bár az első hónapokban akadtak problémák, de az 1903-as, kiválóan si­került évadot követően, melyet számos vendégjáték és klasszikus drámai darab is fém­jelzett, a Színügyi Bizottság megújította Mezey szerződését 1904 novemberében: „Eddigi teljesítményei bizonyságot nyújtanak arról, hogy Mezey Béla színigazgató nemcsak a most divatos operette-irányzatfavorizált primadonna-kultuszának szívesen áldozottjeles erők szerződteté­sével, de áldozatkészsége jelentkezik a drámai szakon is, ahol vidéki színpadon szokatlan, a győri színpadon kockázatos magas gázsival igyekezett kitűnő erőket megnyerni.1,287 284 http://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/w/29/29087.htm 2018. december 29. 285 Dunántúli .Hírlap 1902. december 14. 5. 286 Győri Hírlap 1908. október 10. 3. 287 GYVMJVL Tan. Szín. Biz 1904. november hó 27-i ülése 80

Next

/
Thumbnails
Contents