Márfi Attila: Ahol Thália hosszasan időzött. Fejezetek Győr színjátszásának 1850 és 1945 közötti történetéből - Győri Tanulmányok Füzetek. Tudományos Közlemények 19/2019 (Győr, 2019)

VÁLOGATÁS A SZÍNHÁZZAL KAPCSOLATOS FORRÁSOKBÓL; JELENTÉSEK, ISMERTETÉSEK, SZÍNIKRITIKÁK, MŰBÍRÁLATOK:

előadást részleteiben méltatva Ujváry Ferenc874 mint Ádám szép munkát végzett. Helyes volt bölcselkedő szerepeiben; kimagaslott, hol az érzés befolyásolta, mint Fáraó, Miltiádész, Tankréd alakításánál. Ilonka Éva szerepének kedves alakításokat, főleg helyesen fogta fel, ezért volt alakításában mindig színes és lebilincselő, s bár nagyon szépen érvényesült, mint Miltiádész a pálmát mégis a művészi nőiességnek kifejezéséért nyújtjuk neki, mellyel Évát a paradicsomban kreálta. Ha valamikor, így most érvényesült az a nagyszerű érzéke, hogy világos, színező, sok helyen szónoklás beszédévé szerepének nem egyszer hosszas és magvas szövegét teljesen a közönség elé tárta. Az előadás sikeréhez nagyban hozzá járultak a többi szereplők is Itt megemlítjük Molnár Jánosnak több ízben mélyen kifejező játékát; Földes Elzának875 egyetlen, de drámai erőteljes, megrázó és megható alakítását Hippia szerepében; Érczkövy Károly876 nyugodt, sok figyelemmel hallgatott szereplését; Örvössy Gézának elegáns megjelenéseit, Vámos eleven, feltédenül biztos fellépését. Kifejező volt a tudósnak szereplése; kedvesen és bájosan töltötték be az angyalok tisztét Nádassy Mici, Máriássy Otília és Hajnal Klári; gyengéden, kedvesen szerepelt Parányi Manci. A hosszú, majdnem 11 óráig elhúzódó előadást teljesen zsúfolt ház élvezte végig, s Patek Béla igazgatót a legmelegebb elismerés illeti meg, hogy e klasszikus, s majd minden részletében aktuális darab színrehozatalával a közönségnek néhány szép, igazán művészi értékű estet szerzett. Dunántúli Hírlap 1919. jan. 23. 3.p. 37. A Győri Ébredő Magyarok Egyesülete által a Városi Színházban a keresztény szellemiségű színdarabok érdekében végrehajtott botrányba fulladt akciója Botrány a színházban. A Győri Ébredő Magyarok Egyesülete tegnap délelőtt bejelentette a városi színház rak, hogy a műsorra tűzött „Csókpirulák” című undorítóan perverz színműnek elhajlása ellen tiltakozik s ha a színház nem veszi le a darabot a műsorról, meg fogják zavarni az előadást Erre a színészek küldöttsége megjelent az Ébredő gyáruk Egyesületének titkárságán és bejelentették, hogy a darabot letompítják s többé nem tűznek pikáns darabot műsorra. Tegnap elő is .adták a darabot „letompítva”. Az Ébredő Magyarok látva, hogy a színház nem teljesítette ígéretét, ma délelőtt felszólították a színház vezetőségét, hogy álljon el a darab előadásitól, mert nem tűrhetik, hogy a mostani időkben néhány degenerált alak kéjvágyának kielégítésére beszennyezzék Kisfaludy színházát A színház vezetősége 874 Ujváry Ferenc színész, született 1890. október 19-én Budapesten. Színész lett 1917. okt. havában. 875 Földes Elza színésznő, született 1896. jan. 29-én Budapesten. Színpadra lépett 1918. febr. havában. 876 Érczkövy Károly színész, született 1870. jan. 11-én Budapesten. Színpadra lépett 1891. virágvasárnapján, Szatmáry Károlynál. 1926. febr. 1-jén nyugdíjazták. Neje Lányi Szidi színésznő, meghalt 1920. jan. 16-án Deésen. Fia É. László, színész, született 1900. jún. 26-án Aradon. Színipályára lépett 1922. júl. havában. Szerepei a Városi Színházban: Plumpudding (Bob herceg), Tihamér (Asszonykám), Ferke (A cigány), Költő (Három a kislány), Peti (Sárga csikó), Celestin (Nebántsvirág) stb. 318

Next

/
Thumbnails
Contents