Márfi Attila: Ahol Thália hosszasan időzött. Fejezetek Győr színjátszásának 1850 és 1945 közötti történetéből - Győri Tanulmányok Füzetek. Tudományos Közlemények 19/2019 (Győr, 2019)
VÁLOGATÁS A SZÍNHÁZZAL KAPCSOLATOS FORRÁSOKBÓL; JELENTÉSEK, ISMERTETÉSEK, SZÍNIKRITIKÁK, MŰBÍRÁLATOK:
kommunitások közé feladatává kellene tenni a színművészeti vállalatok gondozását, színházak egyöntetű építését és hatósági díszletgyár létesítését. Pedig ma már a mindennapi élet hangosan kiabálja, ezer példával bizonyítja, hogy a színművészet ápolása a gazdasági és nemzeti érdekekre nézve kitűnő üzlet lehet. A lehetőségnek módja abban állana, hogy a színházak és mozik érdekeit kell először kapcsolatba hozni egymással, határozattan nemzeti irányban, még pedig a községesítés alakjában. Ez a rendszer az egész ország városait és városias jellegű községeit a művészeti vállvetett szolgálatának megnyerné s amennyiben ennek jövedelme dúsan meghozná a rá fordítandó költségek kamatait, a városok, községek örömmel fogadnák ezt a szerepet. A városoknak és kultúregyesületeknek az állam támogatásával országosan kellene szervezni egy olyan részvénytársaságot, melynek részvénytöbbsége belőlük állana ugyan, de részvények 40%-a olyan tőkepénzesek kezeiben lenne, akik értenek a dologhoz s kezükben nem volna a színházak felosztása olyan vállalkozás, mint ma az állami színházaké, vagy a szegény vidéki igazgatóké. A művészet érdekében való szervezkedés súlypontjai a városok lennének, a fővárossal élükön, mert így közvetlenebb volna a kapcsolat köztük, ha nem függnének az államtól. Az államtól elég lenne a felügyelet és az eddigi költségekkel való hozzájárulás. Természetesen a városoknak, mint a színművészeti részvénytársaság főrészvényeseinek feladataik teljesítéséhez anyagi eszközök után kellene nézniük. Már most, ha a mozi-engedélyek jogát minden város monopóliummá teszi, hogy színházat, zeneiskolát létesíthessen ennek jövedelméből, úgy ez a megoldási mód sokkal gyümölcsözőbb lenne, mint a mai, mikor az állam milliókat áldoz segély gyanánt és még sincs csak két városban színtársulata, a többi 59 városban csak a színház építéséhez adott segélyt, az ország többi városában és községében se színház nincs, talán magyar színtársulat sem volt soha. Ellenben a fővárostól kezdve a valamire való községig látjuk, hogy hatósági engedély mellett hogyan működik a német, olasz és francia filmipar hasznára a mozi, még pedig háromszor akkora jövedelemmel, mint a mivel a magyar színművészetet és mozit virágzóvá és a magyar kultúra előharcosává lehetne tenni. Ma úgy áll a dolog, hogy a színészetnek a mozi a vidéken versenytársa, néhol meg épen feleslegessé teszi, s távozásra kényszeríti a színtársulatot, ha megengedik a mozinak is a működést a színtársulat ottléte alkalmával. Ha azonban a mozi monopólium és a színielőadások jövedelme a városoké lesz, akkor ez a versengés ki van zárva. Ez már nagy előny. Sőt még kedvezőbb oldala is van a dolognak a színészetre és a mozira. A színészet ugyanis költséges befektetéseket kíván, ami bár busásan kamatoz, de erre ma nincs fedezetük a városoknak. Viszont a mozielőadások is nagyon alkalmadan helyiségekben folynak le, ami szintén kárára van a vállalatnak. Ha azonban egy kézben egyesül a két üzlet, ha mint monopóliumot a város bírja, akkor a vidéken egy épület költségeit, ennek amortizációját a két üzlet bőven fedezi majd és így olyan vidéki városok, községek, amelyeknek sem színházuk, sem kultúrházuk, kaszinójuk, sem báltermük nincs, hozzájuthatnak egy szép palotához, amelyben helyet 306
