Márfi Attila: Ahol Thália hosszasan időzött. Fejezetek Győr színjátszásának 1850 és 1945 közötti történetéből - Győri Tanulmányok Füzetek. Tudományos Közlemények 19/2019 (Győr, 2019)

VÁLOGATÁS A SZÍNHÁZZAL KAPCSOLATOS FORRÁSOKBÓL; JELENTÉSEK, ISMERTETÉSEK, SZÍNIKRITIKÁK, MŰBÍRÁLATOK:

Egy nemzedék baját. Gondját elűzte, Szaván a gyász is kaczagásra vált;

És ő, titkolt keserűséggel küzdve Maga kereste a véres halált.

Övé volt a jókedvnek uradalma,

Ő vetett, - s nézte, más hogyan arat,

A földjét osztogatta jobbra-balra,

Hogy aztán néki semmisem maradt. Neki az élet-termő rónaságon Csak kóró nőtt, melynek tüskéje szúr,

S mert senkije se volt a nagy világon, Úgy halt meg, mint a végzett földesúr.

Emlékezel: királyként ünnepeltünk,

Ha ajkadról az élez, a móka szólt,

Egy mosolyodra ujjongott a lelkünk,

De ez a tréfőd - nem jó tréfa volt.

Hogy virágot hoztunk a ravatalra, Csodát reméltünk, újabb változást: Hogy föltámadsz s rágyújtsz a régi dalra S kikaczagod a temetést, a gyászt.

Felhős, fekete kedve volt az égnek, Haragvó lánggal bujt mögé a nap, Szomorkodtak a tenger földi vétek S a mérhetetlen gonoszság miatt. Fölhívták hát a legvidámabb lelket,

S a fekete felhő mindjárt letűnt: Mókáddal az Istent kiengesztelted.

S jókedvében megbocsátott nekünk.

Bizony pajtások, vagytok egynehányan, Kik itt várjátok a nyarat, telet,

A kiknek itt, e kő-lakott hazában A legutolsó állomása lett.

Hogy készülünk a szívtépő Búcsúra,

S szemünk a temetőben széttekint,

A vándorlókból hiányzik egy újra, Valaki köztünk itt maradt megint...

Győri Hírlap 1902. márczius 25. 3—4.

280