Márfi Attila: Ahol Thália hosszasan időzött. Fejezetek Győr színjátszásának 1850 és 1945 közötti történetéből - Győri Tanulmányok Füzetek. Tudományos Közlemények 19/2019 (Győr, 2019)
BACH-KORSZAK, THEATER ORDNUNG ÉS A PASSZÍV ELLENÁLLÁS IDŐSZAKA
A színpadi művek A nagyobb áttekinthetőség kedvéért Koltai Virgil fél évszázadot felölelő repertoárjából kigyűjtöttük és itt is közzé tesszük Kovács Pál győri színházban bemutatott műveit. A pontos előadási dátum ezek alapján nem ismert, e helyütt az egyes színi évadok időpontját tudjuk feltüntetni:66 Fontos még megemlíteni, hogy az összeállítás a citált Koltai-féle adattárra épít. Ugyanakkor vannak eddig még nem igazolt olyan állítások is, hogy Kovács Pál több művet írt. Egyelőre ezzel a gyűjteménnyel kell a kutatóknak (is) megelégedniük. Ez is eredmény már, ha azt tekintjük, hogy eddig egymásnak ellentmondó számadatokat olvashattunk az életmű egyik jelentős részéről, a drámairodalomról. Lényeges hangsúlyoznunk, hogy ez a kimutatás a jelenlegi ismereteinket tükrözi: A csillaggal jelölt műveket bizonyíthatóan a Nemzeti Színházban is előadták.67 68 1. „Magának akart, másnak kért” 1 felvonásos vígjáték, 1840. okt. 13. — decímű29* 2. „Művészálma” 5felvonásos tragédia, 1841. okt. 11. — 1842. márcíműk8 3. „Koldusleány”4felvonásos színjáték, 1842. okt. 1. — 1842. decímű31. 4. „Éva asszony unokája" 3 felvonásos vígjáték 5. „Éva asszony unokája”3 felvonásos vígjáték 6. Elemesek hadnagya” 5 felvonásos dráma, 1844. okt. 20. — 1845. márcímű 10.* 7. „Öreg kérők” 1 felvonásos vígjáték, 1847. márcímű29. 8. „Nyomor iskolája” 5felvonásos dráma, 1845. s^ept. 21. — 1846. fehr. vége* 9. „bizalmatlanok” 1 felvonásos vígjáték, 1851. okt. 4. — 1852. ápr. 3* 10. „Három szín ” 3 felvonásos vígjáték, 1852. okt. 2. — 1853. ápr. 6. * 11. „bizalmatlanok ” 1 felvonásos vígjáték, 1856. okt. 6. — 1857. ápr. 5. 12. „Férj egy órára” 66 Koltai 1890. 139-217. 67 A Nemzeti Színházban előadott művek: 1. „Magának akart, másnak kért” 1 felvonásos vígjáték, 1842. aug. 12, 1883. aug. 15. 2. „Nemesek hadnagya” 5 felvonásos dráma, 1844. aug. 22. 3. „Nyomor iskolája” 5 felvonásos dráma,1845. júl. 28. 4. „Bizalmadanok” 1 felvonásos vígjáték, 1856. ápr. 18. 5. „Három szín” 3 felvonásos vígjáték, 1853. máj. 18. 6. „Férj egy órára” 1856. júl.4. 7. „Pál fordulása” 1 felvonásos vígjáték,1856. ápr. 27. 8. „Nem szabad a királlyal tréfálni” 1864. okt. 14. A Nemzeti Színház 150 éve. Szerk.: Kerényi Ferencímű Bp., 1987. 215-316. 68 A Koltai Virgil által összeállított műsorjegyzékben egyébként ez a mű a Költő álma címvariánssal van jelölve, de ugyanarról a műről van szó. 27