Márfi Attila: Ahol Thália hosszasan időzött. Fejezetek Győr színjátszásának 1850 és 1945 közötti történetéből - Győri Tanulmányok Füzetek. Tudományos Közlemények 19/2019 (Győr, 2019)
A LASSÚ FEJLŐDÉS ÉS REFORMOK ÚTJÁN
ben csupán három darabot játszottak folyamatosan, a Bolond, a Zsákbamacska és a Meddig fogsz szeretni? címűt.587 S ezzel véget ért Győr színjátszásának egyik legfontosabb fejezete. Ami ezt követően történt, úgy az ország és Győr kultúrtörténetében már egy teljesen más, az itt felvázoltaktól teljesen eltérő változásokat hozott. Találóak a Győri Nemzeti Hírlap 1945 februárjában Hallgatnak a Múzsák? címmel megjelent sorai: „Hallgatnak a Múzsák, mondjuk gépiesen; százados begyakorlással, úgy amint apáink és nagyapáink mondták. Pedig éppen napjaink szigorúbb életfeladatainak megoldásán vívódva, kemény gondjaink között nem csupán felvethető, dönthető a kérdés: kihunyt-e bennünk a fogékonyság az élet finomabb, nem mindennapi, szellemibb oldala iránt s megállt a kultúra a harcoló világban.? Hallgatnak a Múzsák: örök igazság és mégis csupán csak féligazság. Igazság: íriszen az alkotó művészi és tudományos munka alkalma és lehetősége megfogyatkozott s e percben a kultúra megmentése fontosabb is, mint továbbfejlesztése. Szellemi képességeink, lelki összeszedettségünk, idegéletünk ne kifeszülései ugyan sorsunk nem egy sorskorszakában termeltek — s termelnek ma is — nagyot és rendkívülit. De a harc napjaiban mégis a lét elsőrendű kérdései kerülnek szükségszerűen előtérbe. Az író tolla, festő ecsetje, szobrász vésője, hegedűnk vonója meg-megtorpan, vontatottabban mozog a küzdelmes időpróbatételét művésznek, tudósnak is állnia kell. ’588 1945. március 28-án a Vörös Hadsereg bevonult Győrbe, ezzel egy új fejezet kezdődött a város színházi életében is. Ami csak nagyon nehezen indult el 1945 őszén. Kezdetben csak a hétvégeken játszották a korábbi sikerdarabokat Kőrössy Zoltán igazgató vezetésével.589 De olyan színházi életről, mint az előző években volt, ekkor még nem lehet beszélni. A következő években alakul ki egy a polgári korszaktól teljesen eltérő színházi struktúra, az új hatalmi berendezkedés ideológiai irányításával. 587 Győri Nemzeti Hírlap 1944. decímű 30. 4. 588 Győri Nemzeti Hírlap 1945. febr. 3. 2. 589 Bana - Márfi 2003. 11. 179