Tatai Zsuzsanna - Nagy Róbert: Török István az 1956-os győri forradalmi események mártírja - Győri Tanulmányok Füzetek. Tudományos Közlemények 18/2016 (Győr, 2016)
Tatai Zsuzsanna: Török István, az 1956-os győri forradalom mártírja
1 Tatai Zsuzsanna Ezt követően rövid ideig még az üzemben dolgozott, majd még ez év őszén tényleges katonai szolgálatra hívták be Kiskunmajsára. A bevonulása után két hétig teljesített szolgálatot az alakulatnál, november 17-én pedig önként jelentkezett a Kossuth Tüzér Tiszti Iskolába. Tanulmányait 1953. október 17-én fejezte be, alhadnagyi rendfokozatban.6 Ismereden okok miatt azonban leszerelték a hadseregtől és tartalékos tiszti állományba helyezték.7 8 Ekkor visszaköltözött a szüleihez és a Szombathelyi MÁV Járműjavító Műhely VIII. osztályán kezdett el dolgozni, vasesztergályosként.6 Török István mind lakóhelyein, mind munkahelyein igyekezett különböző szervezetekben funkciókat vállalni. Tagja volt a Szakszervezeti Ifjúmunkás- és Tanoncmozgalomnak, valamint a Dolgozó Ifjúság Szövetségnek is. Két és fél éven át a Sárvári Cukorgyár ifjúsági titkáraként tevékenykedett, illetve ezzel párhuzamosan a vállalat Kinizsi sportkörének főtitkára volt egy éven keresztül.9 1945 után tagja az Élelmiszeripari Szakszervezetnek 1951-ig és 1952-ben, nyolc hónapig tagjelölt a Magyar Dolgozók Pártjában.10 Török István részvétele a győri 1956-os eseményekben Pontos adatok nincsenek arról, hogy a fiatalember mikor hagyta ott a szülői házat. Annyi azonban bizonyos, hogy 1956 tavaszán már Győrben élt, a Wilhelm Pieck Vagon- és Gépgyárban vasesztergályosként dolgozott. Ez időben közös albérletben lakott a Rózsa Ferenc utca 49. szám alatt későbbi vádlotttársával, Büki Lajossal, aki nemsokára szintén részesévé vált a győri forradalmi történéseknek.11 Török István lelkesen csatlakozott 1956. október 25-én a győri városi tüntetéshez, rövid idő alatt a tömeg élére került. A pártbizottság épületétől egy kisebb csoporttal a BM megyei főosztályához indultak. Utána pedig visszamentek a pártházhoz, ahol az épületet védők figyelmeztetőleg feléjük lőttek; erre a tünteti Magyar Nemzeti’ Levéltár Győr-Moson-Sopron Megye Győri Levéltára (továbbiakban: MNL GyMSMGyL) XXV. 18. Győr-Sopron Megyei Bíróság iratai. 1166/1958. 7 Valószínűleg, vallásos neveltetéséből kifolyólag, klerikális beállítottságúnak minősítették., Szenkovits Péter: ígéret az ítélet földjéről. Vas Népe. Ünnep. 55. évf. 247. sz. 2010. október 22., 12.; Büki Lajos vádlotttárs 2016. augusztus 8-i szóbeli közlése szerint Török István nehezen kezelhetősége is közrejátszott a leszerelésében. 8 GYÉL 1999-es és 2003-as szócikke szerint Török István a leszerelését követően a győri Magyar Vagon- és Gépgyárban helyezkedett el. 9 GYEL 1999-es és 2003-as szócikke szerint Török István a győri Kinizsi sportkörnek volt a főtitkára. 10 MNL GyMSMGyL XXV. 18. Győr-Sopron Megyei Bíróság iratai. 1166/1958. 11 Büki Lajos vádlott-társ szóbeli közlése. Győr, 2016. augusztus 8.-8-