Varga József: A győri tanítőképzés az első világháború árnyékában - Győri Tanulmányok Füzetek. Tudományos Közlemények 17/2015 (Győr, 2015)
Epilógus
Epilógus hogy az istenfélelemnek, a hazaszeretetnek, a tudásnak, a jellemnek fegyverzetével sikeresen megvívhassuk mi is a harcot, melynek gyümölcse a jövendő magyar nemzedéknek becsületes felnevelése legyen [...]. Az ő szívük dobogása elállóit, belőlük kifolyt ifjú piros vérük [...], de dobognak a mi szíveink, s a dicső munkát, melyet ők már nem folytathatnak: a magyar hazafias és vallásos nevelést mi segítsük diadalra juttatni! Ha mindenikünk sok-sok derék magyar szívet nevel e hazának, akkor az ő vérük hullása nem volt hiába való! [...]” A képzős növendék után egyik gyakorlóiskolás lányka, Hlatky-Schlichter Marica (az iskola épületét tervező építész lánya) lépett a sokaság elé, és szem nem maradt szárazon, mikor e szavakat mondta: „En, mint a gyakorló-iskola kis kiküldöttje elfogódott, meghatott szívvel állok ezen aranybetűs emléklap előtt. Szemembe aránylanak a betűk, szavak: orosz olasz harctér, ... hősi harc, ... hősi halottak! Ezen arany betűk aranyragyogása könnyet csal az én szemembe. Kedves képezjlész urak, ti, akik nemcsak tanítottátok, hanem hősi példátokkal meg is mutattátok, hogy a hazát mindenek felett kell szeretni, — a jóságos Isten öléből nézgetek most ide! Nézzétek, a gyakorló-iskola kis magyarjai könnyes szemmel ígérik nektek: emléketeket megőrizgük, hősi sírotok jelképét, ezt a márvány táblát mindig ellátjuk virággal, és hős halálotokból, ebből a szomorú, de dicsőséges gyakorlati tanításból a jövőben nagy tettekre erősítő tanulságot zárunk szívünkbe. [...] Isten adjon hős telketeknek örök boldogságos nyugodalmat! [...]” A jelenlévők meghatottan, lelkesen énekelték el a Himnuszt. A fogadalmak, a szép szavak nem szálltak a semmibe! Hosszú éveken át minden évben kegyelettel emlékeztek a Hősök Napja ünnepségein kicsik és nagyok az ország minden településén, s természetesen a tanítóképző emléktáblájánál is. E kegyeleti főhajtásra 1945-ben nyílt alkalom — de már csak szerény keretek között — utoljára, mert 1946-tól május utolsó vasárnapja nem számított nemzed ünnepnek. Az emlékművek sorsa ettől kezdve változó képet mutatott. Volt, ahol megcsonkították, leverték egy-egy szimbólumát (kereszt, korona, Isten kardja, turul), vagy éppen eltávolították, sőt meg is megsemmisítették az emléktáblát. Másutt az aktuálpolitikánál erősebb volt az emberi értelem és érzelem, a kegyeleti szándék. így történt a győri katolikus tanítóképző épületében is. Megmaradt az emléktábla az államosítást, az épületátalakításokat követően, az önálló gyakorlóiskolává alakítás után is, mind a mai napig. Sőt, a későbbiek során a II. világháborúban elesettek emlékét megörökítő emléktábla is e mellé a tábla mellé került 1995-ben. A történelem kereke tovább forgott. A Révai Miklós Gimnázium diákjait és az Isonzó Baráti Kör tagjait rendszeresen I. világháborús kegyeleti utakra vezető Bedécs Gyula tanár űrral kapcsolatba lépett a Regölyben élő Pintér Zoltán, Móritz Lajos hősi halott tanítóképzős unokaöccse.287 E kapcsolat nyomán kerültek elő a már említett relikviák. Az emlékek új ötleteket szültek, és ennek eredményeként a NyME Apáczai Csere János Kara elhatározta, hogy ápolni fogja tragikus sorsú tanítójelöltjének emlékét. A Kar vezetésének és az Isonzó Baráti Kör tagjainak részvételével, Győr város vezetése288 a 287 Bedécs 2008:128. 288 Győr Megyei Jogú Város Közgyűlése 111/2011. (IV.29.) Kgy. sz. határozata 108
