Varga József: A győri tanítőképzés az első világháború árnyékában - Győri Tanulmányok Füzetek. Tudományos Közlemények 17/2015 (Győr, 2015)

Egy „kicsiny, kedves zászlós” háborús feljegyzései

Egy „Kicsiny, kedves ^ás^/ós” háborús feljegyzései Az ezredlelkész azt is bejegyezte, hogy bajtársai a 862-es A-tól délnyugatra, Lokovec mellett eltemették. A harctér különböző pontjain lévő egyes katonai sírok sokasága az 1920-as évek elején még látható volt. Fényes Dezsőnek, az egyik, ugyancsak e területen eltemetett győri katonatársának szülei fel is keresték e térséget, ők még látták ezeket a többnyire jeltelen sírokat.271 Az egykor szétszórtan eltemetett hősök maradványait aztán a két világháború közti időben kihantolták, s méltóképpen helyezték örök nyugalomra egy közös sírban Lokovec falu központjában, a templom előtti kis téren. A közös sír fölé 1937-ben egy nagyméretű keresztet állítottak, amelynek talapzatán csupán ennyi olvasható: 1914— 1918. PAX.272 A fennsík azonban száz évvel később, mai békés állapotában is őrzi az elkeseredett és kegyetlen harcok emlékét, a gránátok által okozott sebeket.273 274 Aki e sebzett fennsíkot látja, annak óhatatlanul egy versrészlet villan az agyába: Kilenc gödör214 Ez itt a csatatér, Kilenc apró gödör. Csak annyi, Hogy egy embertest belefér, Meg egy kifáradt puskacsö. Amott a gránáttölcsér holt tava. Testvéreim, ez a hely temető. Itt vér omolt és emberek omoltak, És fölöttük a szabadult pokolnak Ördögei jártak parázna táncot. Testvéreim, mondjunk el egy miatyánkot! [...] Az ezredlelkész nem csupán a halotti bejegyzés kivonatát (Sterberegisterauszug) küldte haza Győrbe, hanem azokat a személyes tárgyakat is, amelyeket a hősi halált halt kato­nánál találtak. E becses relikviák közt volt Móritz Fajos irattárcája,275 benne fényképe, zsoldjának egy része,276 valamint az a kis notesz is, amelybe a mellette lévő tintaceru­zával háborús élményeit rögzítette. Az irattárcán jól látható, hogy néhány repeszdarab nem csupán megrongálta azt, de még a ceruzát is kettétörve áthatolt rajta, könyörtele­nül kioltva ezzel egy fiatal életet. 271 Bedécs 2008:133. 272 109. kép. 273 110. kép 274 Sík Sándor: Kilenc 273 Hl. a, 111. b. kép. 275 112. kép. gödör (részlet) 103

Next

/
Thumbnails
Contents