Barna Attila: Lőcsei Fehér Asszony. Legenda és valóság - Győri Tanulmányok Füzetek. Tudományos Közlemények 16/2014 (Győr, 2014)

Forrásközlés - ,,a’ ki vermet ásott más bötsületes embereknek maga esett belé” - Korponai Jánosné peres iratainak másolatai a Ráday levéltárban

D un am e llé ki Református Egyházkerület Ráday Révé Itára nosnak két fia az Prussiai Királynak Püspökiétől ezer aranyat vettenek fel egyszer is másszor is, melly ezer aranyat az J-nak kelletett volna adni, de egy aranyat sem vett kezéhez, úgy valla az említett J. hogy Ebeczky Sámuel azt irta első levelében, hogy az J-nál hagyott köntöse még prédára nem ment, tartsa meg, mivel véli hogy még á nyáron abban fogja megmustrálni magát, azon köntösök pedig most is megvannak az J. ládájában G. Leffelholcz engedelméböl, és adományából. Ad Secundum. Ebeczky Sámuelnek két levelénél többet nem vett, azokra pedig se más által választ nem adott, másnak pedig Rákócziánusok közül senkinek levelét nem vette. Ad Tertium. Nem tudja á mint már provie is megvallotta, sőt írásának okát is feltette miért irta ezt Attyának: oda mennyen, hová két szemével lát; az Attyán kívül pedig senkinek másnak nem. Ad Quartum. Igen is vannak oly dolgok, mellyeket kegyelmes Urunknak eö felségének hasznára, és kárára is következhetnek, de minthogy nem ezen matériában valók, azokat most ki nem mondhatjá, ha szintén halálra viszik is, mivel most is az egész ország ellensége, annyival is inkább az lenne, ha azokat kimon­daná, hanem instál azon, tehesse papirosra, és pöcsétje alatt küldessék Mlgos Cancellárius Uramnak eö Excell; és eö Excell által eö fségének, mindazon által mai napon úgymint hetedik praesent azon dolgokat maga az J. papirosra tévén, az Mlgos Comissionak kezéhez assignálta. Ad Quintum. Az felül elő számlált Kuruczokon kívül senkivel sem correspondeált se levéllel, sem pedig izenet által. Ad Sextum. Vallja az minémü két levelelet vett az J. Ebeczky Sámueltől, azokk continentiáját már föllyebb maga vallásában föl tette; á mi pedig Ráday levelében includált clavesekkel írt két levelet illeti, értett ollyast Rádaynak szólló levélből, hogy annak- 65 -

Next

/
Thumbnails
Contents