Torma Attila: Győr a II. világháború sodrásában - Győri Tanulmányok Füzetek. Tudományos Közlemények 15/2014 (Győr, 2014)

A POLGÁRI LAKOSSÁG NÉMETORSZÁGBA TELEPÍTÉSE

Március utolsó napjaiban ismét nagyon sokan hagyták el a várost. Elsősorban a Nyilas Keresztes Párt és Hungarista Mozgalom helyi prominensei, de sokan keltek útra azon polgárok közül is, akik idáig halogatták a döntésüket. Márciusban még folyamatos volt a vállalatok dolgozóinak kitelepítése is. A kórház kihurcolása is az utolsó napokra maradt. Nyugatról visszatért orvosok igazo­lási jegyzőkönyveiből tudható, hogy 1945. március 24-28. között települt ki a legtöbb orvos.194 A fent említett lakosságmozgás ily módon a városi polgárok majdnem 50%-át érintet­te. A kitelepülő csoportok 40%-ról tudjuk kicsit pontosabban, hogy honnan és miért indult úrnak. A menekültlétszám 60%-a vélhetően a régió falvaiban talált menedéket. Az, hogy melyik településen, hány győri menekült kapott hajlékot ebben az időszak­ban, sajnos homályban van. Dr. Tomaj Ferenc levéltárvezető az ostrom után 30 000-re teszi a város lakosságát (1945. március 28-án) az 1941. évi lakosság számlálási 52 000 fős adattal szemben. A lakosság csökkenést a szerző a következőképpen vezeti le.195 A bombázás miatt mintegy 4000 dolgozó családjával vidékre települt. Bombázás miatti áldozatok száma 1000 fő A deportált zsidók számát 5200-ra teszi. Vidékre visszatelepült 1000 háztartási alkalmazott. Bombázás miatt vidékre települt családok 6000-7000 személy. Németországba vitt leventék száma véleménye szerint 8000. Kitelepült hadiüzemi dolgozók és a polgári lakosok száma szerinte mindössze 4000 személy volt. Összesen 30 200 személy hagyta el a várost. A lakosság csökkenése így elérte a 30 000 főt. A cikkben a szerző nem beszél arról, hogy a keleti országrészből városunkba letelepe­dett menekültekkel nőtt a lakosság szám. Számuk levéltári adatok alapján februárban 4500 fő volt. A leventék száma — 8000 fő — szerintem eltúlzott. Újév napján egy 1945-ös népbírósá­gi jegyzőkönyv 3000 fiatal kitelepítéséről szól. Bár ezután a leventekorú fiatalok kihur­colása folyamatos volt, mégsem érhette el ezt a számot. Szerintem közel 6000 fiatal le­ventekorú kitelepítése valósulhatott meg, úgy hogy ide számoljuk a Hungarista Légió­ba belépetteket is. A 8000-es szám azt jelentette volna, hogy a város lakosságának több mint 15%-a 1925-28-ban született. A kitelepített leventék száma véleményem szerint 6000-nél nem lehetett több.196 194 MNL GYMSMGYL: XVII. 407. Igazolási iratok. Nyugatról jöttek Speciális Igazoló Bizottsága. 3 orvost találtam a visszatelepültek között, akik 27-én hagyták el a várost. A három fő nem nagy szám, de a nyugatról visszajötteket 1946 februárjától igazolták külön. 1945 novemberétől már nagy számban települtek haza a nyugatra menekültek. Sokan vi­szont, akiknek a karrier nem volt fontos, egyszerűen nem jelentkeztek be az igazolási eljárásba. így a fent említett há­rom fő ebben a csoportban alkalmas következtetés levonására. 195 DNSz 1946. március. 196 Az 1941. évi népszámlálás korfája szerint a lakosság 40,6%-a volt 15-39 év között. Durván számolva a férfiak akkor az összes lakosság 20,3%-át tették ki a fenti korcsoportban. Mivel az 1925-28-ban születettek behívásáról volt ekkor szó (1944. november 1-jén azonban a 19 éveseket már elvitték katonának) 3 év férfi lakosságát érintette a leventék be­-91 -

Next

/
Thumbnails
Contents