Torma Attila: Győr a II. világháború sodrásában - Győri Tanulmányok Füzetek. Tudományos Közlemények 15/2014 (Győr, 2014)
NAPLÓ, VISSZAEMLÉKEZÉSEK
Volt közte otthoni vöröskeresztes levél is. A budapestiek azt írják, hogy „minden rendben van minden bútorotok és holmitok megvan, csókol apátok”. Ellentétben az itt keringő álhírekkel ez nagyon megnyugtató. 1945. 09. 11. hétfő Nagyon szomorú nap van, szakad az eső, fúj a szél, és nagyon hideg van itt a hegyek között ilyenkor. Na vándor ma kiöblítik a nadrágodat, mert menni muszáj, helyed nincs a fedél alatt, és az élelem is fogytán van, mert amit hoztam azt is napokig gyűjtögettem. Kapni meg semmit nem lehet jegy nélkül. Este 10 óra van, amikor e sorokat írom. Dobos Lulu és Szatmári tüzér százados lakásán, kik régi jó barátaim és szállást adtak az éjszakára, mikor sárosán átfázva befutottam Eggenfeldenbe a lelkészi hivatalba. Előttem a fényképed, nézem és sírok, de ma már örömömbe, mert ma este megjelent a rendelet a magyarok hazatelepítéséről. Tehát mehetünk haza. Szeretnék már most azonnal megfordulni és menni haza. Istenem mennyi minden van ebben a szóban. Család, otthon, feleség, anyacsók és ölelés, menynyi boldog ember van e percben itt kint, mennyi légvár épült ma fel. 1945. 09. 12 kedd Ezeket a sorokat már a táborban lévő szobánkban írom, ahova ma délután ötkor szerencsésen megérkeztem. Nagy örömmel fogadtak, nagyon örültek a jó híreknek. Nagyon sokat meséltem nekik az útról. Marcaliék nagyon örültek, hogy itt vagy kint és nagyon elszomorította őket, hogy hiába fáradtam. Tudod, anyukám van itt a táborban 60 magyar ezek mind összefutottak, mikor megjöttem. Órákon át kellett a kérdésekre válaszolni és mesélni. Testben és lélekben fáradtan írom e sorokat, mert ezek a sorok már a naplóírás befejezése, mert ez az utolsó lap és az utolsó lapon is azt írom, hogy nagyon szeredek. Nagyon vágyom utánatok, és nagyon egyedül vagyok. Anyukám vársz-e engem haza, szeretsz-e még engem, kívánsz-e még engem? Én nagyon sokat szenvedek, és nagyon vágyom utánad. Vajon mikor lesz az a boldog perc, mikor karjaimban tarthadak újra és csókolhadak téged és a mi gyermekünket. Vajon fiú e vagy lány? Oly sokszor álmodom magam közétek. Istenem segíts meg. 1945. 09. 18. Újra úton, nagydologba kezdek, mert tudomásom szerint megindultak a szállítások és én haza akarok menni. Mindent el fogok követni, hogy ez sikerüljön. Isten segítsen utamon! Végén jegyzem meg, hogy a közeli Obensberg nevű kis városban 2 győri kezelőnőt fedeztem fel a MAV-tól nyomozás közben, név szerint Csizmadia Kriszta és Ganser Erzsébet. Nagyon kedves lányok és nagyon örültek nekem.- 160-
