Torma Attila: Győr a II. világháború sodrásában - Győri Tanulmányok Füzetek. Tudományos Közlemények 15/2014 (Győr, 2014)
EPILÓGUS
1 akik a közelgő front katonáiban nem a hivatalos propaganda által leírt „ördögöt” látták. Hittek abban, hogy egy jobb világot, a felszabadulást hozzák el számukra. A város lakosságának majdnem fele távozott nyugatra, illetve a környékbeli falvakba. Az itthon maradók félelemmel telve az óvóhelyen várták be, hogy a másik nagyhatalom véres forgószele átrohanjon rajta, megmutassa erejét, könyörtelenségét, és elhozza az új félelmeket. Minden elveszett: szovjet parancsnokok váltották fel a német katonai irányítást, a romokban fekvő és szovjet tulajdonba kerülő vállalatoknál. Az utcáról, óvóhelyekről az itt maradó katonákat, sok munkaképes férfit vittek el, akik csak évek múltán tértek vissza. Betörtek a lakásokba, megerőszakolták az asszonyokat, mindent elvittek, ami mozdítható volt. Valamit tenni kell, ha meg is hajtva derekunkat, élni kell! A közbiztonság megteremtése volt a legégetőbb feladat. A győri törvényhatóság, a fegyvertelen rendőrség teljesen tehetetlennek látszott a helyzet megoldását illetően. Ezt csak a szovjet katonai parancsnokság érhette volna el. Ok azonban nem voltak érdekeltek abban, hogy ennek vége legyen. Hagyták katonáiknak a kegyetlen tobzódást. Óriási erőfeszítéssel megindult az újjáépítés. A nehézségek szinte legyűrhetetlennek látszottak. Akadozott a közellátás, a városi lakosság az éhínség szélén állt. A művelhető mezőgazdasági földterületek nagy része vetetlen maradt. A mégis nehezen megtermelt javak jelentős részét most nem a német és magyar, hanem a szovjet katonaság élte fel. A nagy lakáshiányt csak lassan lehetett enyhíteni. A menekültek üresen álló lakó ingatlanjai mellett sok családnak nem jutott fedél a feje fölé. A hazatelepültek viszont gyakran nem találták üresen itthagyott ingatlanjaikat, azokat kiutalták másnak. A nagyobb mértékű járványokat csak nagy erőfeszítéssel, külhoni gyógyszer segélyekkel sikerült megakadályozni. A csecsemőhalandóság soha nem látott magasságokba hágott. A menekültek áradata csak lassan, fokozatosan tért vissza a városba. A régi rend tevékeny aktivistáit internálták vagy népbíróság elé állították. A régi leventeotthon adott „fedelet” az új internáltaknak. Őket használták fel a kritikus munkaerőhiány enyhítésére. A Vagongyár segédmunkásai és a közmunka állandó résztvevői közülük kerültek ki. Az új ellenségkép is megjelent. Gyűlölni azért mégis csak kell valakit, ez segít, kihelyezhetjük a felelősséget. Már nemcsak az egykori nyilasok, (a kisebb vétséget elkövetőket, a megtévesztetteket fel is mentették) hanem a volksbundisták — majd a német ajkúakat egy kalap alá véve — a svábok lettek az új ellenségek. A közigazgatás az ostrom néhány napjának kivételével — köszönhetően a közszolgák fegyelmezettségének — megszakítás nélkül működött. Az irányítás és a vezetőként város élére állított személyek sűrűn változtak. Dr. Karsay Árpádtól kezdődően a regnáló hatalom kinevezésével, és nem választások útján kerültek a város élére.313 A hivatal, amit betöltötték azonban megköveteli tőlünk — ha a polgármesterek hierarchiájában az utolsók között is — de polgármesterként emlékezzünk róluk. Nagyon kevés lehetőségük volt önálló intézkedések megtételére. Működésüket a hatalom kézi irányítása korlátozta. Választott testület nem is állt mögöttük, ami a politikai legitimitásukat megteremtette volna. A hivatalt mégis ők személyesítették meg ez alatt a rövid idő alatt. Regnálásuk idején a város első számú polgárai voltak. Dr. Karsay Árpád életrajzi adatai 313 Hasonló csak az 1848/49-es forradalom és szabadságharc alatt történt meg, amikor a várost elfoglaló osztrákok, majd a magyar honvédség saját jelöltjét ültette a polgármesteri székbe. Ekkor volt a városnak először csak néhány hétig hivatalban lévő polgármestere.-140-
