Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 43/2021 (Győr, 2021)
Tanulmányok - Bagi Zoltán Péter: A 700 éves emlékmű című dombormű rövid története
BAGI ZOLTÁN PÉTER a jelenetekhez szabott szűkre méretezett szöveget. Voltaképpen csak címet adott a dombormű egy-egy részletének: V. István 1271-ben kiváltságos levelet ad a városnak; Győrt visszafoglalják a töröktől; 1848/49-es események; Tanácsköztársaság és Az 1945-ös sorsforduló. Az alakok, a csoportok megformálása síkszerűbb, a külső alakítás egyszerűbb, a csoportok kiformálása feszesebb, mértaniasabb, mint bármely előző domborművén. Az 1919-es katonák vízszintesen tagolt, alul szinte vonalzóval elmetszett sora a harcban nélkülözhetetlen fegyelemre utal. A korábbi domborművek fölületi mozgalmasságához képest elvontabb a megfogalmazás. A viseletek alig-alig árulják el a korszakbeli különbségeket. Külsőségek nélkül, maguk a csoportosított jelenetek igazítják el cselekményükkel a nézőt a történeti korokra nézve.”51 Azt hihetnénk, hogy mind a megrendelők, mind a művész, mind a művészettörténészek elégedettek voltak az emlékművel. Azonban ez nem fedi a valóságot. Szíj 1977-ben megjelent méltatása után két évvel, 1979 júniusában Salamon Nándor már igen éles kritikát fogalmazott meg Mikus művéről a Győri Műsor hasábjain. A művészettörténész már elemzése elején világossá teszi, hogy a „támogatott szobrász itt jellegtelen művet csinált”. Kritikájából a továbbiakban sem hiányoztak az éles megfogalmazások: „Mikus hosszan elnyúló, keskeny bronzcsíkra fogalmazta domborművét. Tartalma - ha egyáltalán van! — a történelmi folyamatosság s a haladó mozzanatok kiemelése. [...] Az egyes, kiragadott jelenetek egymástól függetlenek, s nem a lényeget tárják fel. A szobrász is érezhetett valami zavart, mert látszólag gondosan alá is írta mindegyiket. Könnyű belátni, hogy a szöveg és a kép nincs szinkronban. [...] Gondoljuk, tán a jelenetek megkomponálásával, a figurák mintázásával több szerencséje volt! Tévedünk! [...] Némi ritmus ugyan megbújik a figurák rendezésében, a léptek, pózok, de az ábrázolt események is, bevált, elgyötört sémákat ismételnek. Mindezekhez hozzájárul, hogy a mintázás egyszerre törekszik nagyvonalúságra és részletgazdagságra. Zavart okoz a térábrázolás tisztázatlansága is (takarás, mélység, alapvonal). Ezek után már az évszámok és a címer funkciótlan »felragasztásán« sem csodálkozunk. A lehetőség tehát kihasználatlan maradt. Minden együttható léte biztos volt, csak a legfontosabbat, az alkotó, teremteni tudó művészi fantáziát nem sikerült biztosítani. Mikus Sándor számára megoldhatatlan feladatot jelentett a neki ’juttatott’ megbízás. Mi, győriek szomorkodhatunk az elszalasztott alkalmon. Elmúlt 700 (s 8) évünk méltatlan emlékét ’unokáink is látni fogják’. Legfeljebb az lehet vigaszunk, ilyesmi más városokkal is megesett. Szegény vigasz, s nem feledteti a felelősséget!”52 Összegzés helyett Mint láttuk, az 1964-ben kezdődött tervezgetéstől a dombormű 1971-es megvalósulásáig igen rögös út vezetett. Ráadásul a művész koncepciója több esetben is „felülírta” a városvezetés akaratát, hiszen a hatodik kép, az új városrész nem is került fel a műre. Helyette Mikus a két évszámot és a címert készítette el, lezárva ezzel a kompozíciót. Az emlékművet ma már nem láthatjuk. Vesztét azonban nem a szobrászművész és a Végrehajtó Bizottság közötti ellentétek, a művészi koncepció és a politika között feszülő némelykor igen éles szembenállás, Czigány Jenő szinte állandó akadékoskodása vagy a bronz árának drasztikus emelkedése, esetleg a 51 Szíj 1977. 52 Salamon 1979. 13—14. 126
