Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 41/2020 (Győr, 2020)
Tanulmányok - Szatlóczki Gábor: A polgár, a zsellér és a jobbágy. Adalékok a győri polgárság középkori adattárához
SZATLÓCZKI GÁBOR a polgár felesége, sem gyermeke, sem bármely háztartásbeli szolgálója, bérlője, lakosa, session épülő házas zsellére, mivel a polgári jogállás a kötelezettségek vonatkozásában párhuzamosan mindvégig megmaradt az eredeti formájában, mégpedig a tulajdonosra terhelt egyfajta szolgálatként is.92 Röviden szólnom kell a káptalani város „jogi tekintetben vett jobbágyainak” polgári státuszáról is. Ahogy arról már az előzőekben szó esett, a jobbágyság alapvetően egy szolgálati forma, pontosabban fogalmazva eredetileg a szolgálat tartásának egy módja volt.93 Jobbágy ugyanis nemcsak polgár, hanem zsellér és nemes is lehetett, illetve a szó eredeti értelmének megfelelően elvben minden ingóigazságért (a jövedelem jószágáért) szolgálatot tartó személy, akinek „tisztességet tettek”, avagy ő maga „tisztességet tartott”, elvben jobbágy volt.94 Mindazonáltal a középkorra a zsellérhez hasonlóan a jobbágy fogalma is kettős értelmet nyert, így a jobbágy módon tartott szolgálat, a polgárok és részben a nemesek vonatkozásában is, vélhetően már a 13. századra egy bizonyos szolgálati forma elnevezésére is átvonódott, és a 14. századtól csaknem kizárólagosan arra használták.95 Mégis párhuzamosan a jobbágy eredeti értelme és hétköznapi használata is fennmaradt, amire a legbeszédesebb példa a latinul nem tudó Csányi Ákos 1354-ben kelt levele, amiben a Nádasdi Tamást nádorrá választó gyűlés tisztességet tartó zászlósurait job92 Lásd például a fegyveres szolgálatról és adózásról szóló részt. 93 Bolla Ilona monográfiájában a jobbágyságot társadalmi jogállásként, egységes társadalmi csoportként (osztályként) értelmezte. Bolla 1983. Hasonlóképpen Nógrády Árpád is: „Az elején le kell szögezni: »jobbágy« szavunk — noha a köztudatban többnyire a középkori parasztember szinonimájaként él— az egyén társadalomban betöltött jogi helyzetét jelölte, és a foglalkozástól, valamint a vagyoni helyzettől gyakorlatilag függetlenül, a 14. század közepétől mindössze annyit jelentett: az illető olyan földesúri joghatóság alatt álló személy, aki legalább egy negyedtelek méretű önálló gazdasággal rendelkezik. Egyaránt jobbágy volt tehát az egy-két ökörrel szántó szegény parasztember, a sárospataki tehetős szőlősgazda, a pesti vásárra marháit százával hajtó debreceni tözsér, a szombathelyi aranyműves és a Pécs főterén emeletes köházában élő gazdag német kereskedő. ’’Nógrády 2005. 29-32. 94 Véleményem szerint a jobbágy szó eredeti alakja a jav/jov/jou/jó\bad hangtani fejlődés nyomán a jovbad/ javbad (ioubag) lehetett, amelynek töve ez esetben nem a jó, hanem a jovljav alak lenne. A jó és a jav ugyanazon szótőből származik, amiből e két alakváltozat és több jelentés is kifejlődött. Míg ugyanis a jó alakváltozathoz elvont értelem, a jav szótőhöz fizikai jelentéstartalom kapcsolódott. A jobbágy kifejezése és jelentéstartalma vélhetően még a jó/jav szótőváltozatok jelentéselkülönülése előtti időkből származik, miként a jószág szavunk is, ami a java dolgok összességét jelentette. Jobbágy tehát az volt, aki szolgálatát a java részért, másként valaminek „javabbad” ingójószágáért (pl. a földek jövedelméért) tartotta, és aki ebből fakadóan egyben a szolgálók valamely csoportjának legjobbja. Ennek elvét a középkorban és a 16. században többnyire már pusztán a szláv eredetű tisztesség, illetve török eredetű becs szavakkal (latinul honor) írták, amelyeknek az elvont mellett, úgyszintén létezett fizikai (jövedelem) jelentéstartalma. Ugyanakkor a 16. század második feléig rendre felbukkanó zászlósúr jelentésű jobbágy fogalom azt jelzi, hogy a szó eredeti értelmét is mindvégig használták és értették. Etimológiájára lásd TEsz II. 275-277-, 280. A jobbágy szó korai alakjára lásd MKLSZV. Iobagio szócikket. A jobbágyi tisztességre, önálló tisztségként értelmezve lásd Zsoldos 1999. 24-25. A honor fogalmára lásd Engel 1981. 95 Az iratokban való előfordulás megtévesztő lehet, mivel vélhetően mind a polgár, mind a jobbágy szó széleskörű és eredeti értelmének megfelelő hétköznapi használata mindvégig folyamatos volt a 14-15. században is. Mégis a forrástípusok egyoldalú fennmaradása okán könnyen úgy tűnhet, mintha már feledésbe merültek volna. Ha pusztán ugyanazon irattípusokat vizsgáljuk a 16. századból is, mint amelyek a 15. századból ránk maradtak, akkor például a polgár falubeli előfordulása arányaiban semmivel sem gyakoribb. 28
