Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 41/2020 (Győr, 2020)
Tanulmányok - Bagi Zoltán Péter: A Győrbe rendelt oszmán had létszáma 1594 és 1598 között a Fuggerzeitungokban található bejegyzések alapján
BAGI ZOLTÁN PÉTER ményeként visszaűzték őket Győrbe.16 Érdemes megemlíteni, hogy a portyázók gyors mozgását és folyamátkeléseit az tette lehetővé, hogy a nagy hideg miatt mind a kisebb folyóvizek, mind a mocsarak befagytak.17 A Győr mellett összegyűlt és alkalmanként portyázásra indult török és tatár lovasságon kívül az erősségbe rendelt hadak is ki-kicsaptak a környékre rabolva és fosztogatva a vidéken. A már említett 1594. december 31-i keltezésű hír szerint karácsony első napján a győri lovasok a Csallóközre törtek. Támadásuk azonban kudarcot vallott, és súlyos veszteségekkel kellett visszatérniük. A környék fegyvert fogni képes férfilakossága ugyanis összesereglett és megtámadta a portyázókat. Mintegy száz maradt közülük a harcmezőn, akinek pedig sikerült elmenekülni, annak jó része a Dunába fulladt.18 A jelentés tanúsága szerint a győriek tehát komoly veszteségeket szenvedtek. Az 1594. decemberi, valamint az 1595- januári híradások szerint Győr a nagyobb nyugati és északi irányú portyák kiinduló bázisául szolgált, így egy-egy rövid alkalomra a környéken megnőtt a török, délszláv és tatár hadak létszáma. Ezekhez a következő hónapban újabb erősítések érkeztek. Ovárról 1595. február 10-én arról tudósítottak, hogy a stratégiai fontosságú erősség vidékére 1000 janicsár és ugyanennyi tatár érkezett.19 Utóbbiak egy óvári kurír híradása szerint már a következő napokban portyára indultak és két-három falut felégettek. Megfékezésükre a komáromi had indult el, ám a február 14-én kelt híradás nem számolt be, hogy történt-e összecsapás, vagy sem.20 A februári erősítést követően egy április elején érkezett kémhír szerint Győrbe újabb oszmán had érkezett, így állítólag már azt tervezték, hogy mind a Dunán, mind a Rábcán egy-egy hidat vernek és az itteni erők újra portyázni indulnak.21 Érsekújvárról azonban április 14-i keltezéssel azt jelentették, hogy más dunántúli oszmán kézben lévő erősségek (budai, esztergomi és tatai) janicsárjaival együtt a győriek egy részét is Temesvárra rendelik, hogy onnan a Portától elpártolt Erdélyre támadjanak.22 Egy nappal később Nógrádról pedig már azt írták, hogy Pesten az 5000 tatárral és törökkel együtt összesen 20 000 fegyverforgató gyűlt össze. A budai beglerbég pedig Győrből a janicsárok nagy részét Budára kérette.23 24 A győri oszmán had létszámára vonatkozó újabb adatra egy 1595. május 16-án Prágából küldött jelentésben bukkanhatunk rá. Eszerint Nádasdi Ferenc, az erős fekete bég saját, érsekújvári és komáromi csapatokkal Győrnél lest vetett az élelmiszerszekerek elé kivonultaknak. A rajtaütésben sokat levágtak a győriek közül, nyolcat pedig elfogtak. Utóbbiak azt vallották, hogy az erősségben egészen kevés a hadi nép és 300-nál több lovas nincs ott.2“* 16 ÖNB Fuggerzeitung Cod. 8968. föl.: 69r-v 17 ÖNB Fuggerzeitung Cod. 8968. föl.: 29v; ÖNB Fuggerzeitung Cod. 8968. föl.: 33r-v 18 ÖNB Fuggerzeitung Cod. 8968. föl.: 29r-v 19 ÖNB Fuggerzeitung Cod. 8968. föl.: 152r 20 ÖNB Fuggerzeitung Cod. 8968. föl.: 148v-l49r 21 ÖNB Fuggerzeitung Cod. 8968. föl.: 306v 22 ÖNB Fuggerzeitung Cod. 8968. föl.: 338r-v 23 ÖNB Fuggerzeitung Cod. 8968. föl.: 338v-339r 24 ÖNB Fuggerzeitung Cod. 8968. föl.: 391r-v 44