Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 41/2020 (Győr, 2020)

Forrásközlések - Perger Gyula: Egy furcsa szerelmi história. Az utolsó győri nyilvános lefejezéshez vezető út története

EGY FURCSA SZERELMI HISTÓRIA tenni nem-is lehet egy Ifjtul, a ki magátul ebbéli tselekedetre vetemedett volna, hogy gonosságának, és rósz maga viseletének előbbis valamelly Jelét ne atta volna, valamint tapasztalásbul tudjuk, hogy a Tolvaj-is Tolvajságát előbb aprólékosban gyakorolja, már pedig Imre László soha nem-is verekedett, hanem szelíd és megkülömböztetett maga viseletit volt, Curatorrá külömben — nem-is tétetett volna, mert Farkasra a nyájt senki sem bízza, bízták pedig reája, mert jó Tanuló, és szelíd Természetű Deák volt, amint e részben az Oskolai Testimonialissai pro pro dutto duloráltatnak - kéri tehát a T. Tör­vényszéket, hogy fontos, és igaz környülállásoknak tekéntetébül ideig való Büntetését-is rövid üdőre hallasztani méltóztasson, mivel ő Horvát Pált se agyon nem ütötte, sem pedig az nem tulajdonképpen való halálos sebektül, hanem Fántzó Katának eltökéllett kegyetlenségéből következett Halálának oka, nem volt; melyek után a föllyebbiekhez ragaszkodván ügyét ítélet alá botsátja. Fantsa Kata Rab személy részérül, az elöbbenieknek újjítása mellett Kegyess reflexióba vetetni könyörög; hogy az Ifjúnak maga szája vallása légyen, hogy ő ejtette ezenn szegény Rab személyt Özvegységre, mivel ő verte halálra Horvát Pált. Annak utána, hogy az Ifjúnak szünet nélkül folytatott Szerelem jelengetései, a’ mint az Ifjú impleressalt Le­velei bizonyittyák, ’s így a’ Tsábításaival az Vádolt asszonyt, különben is többszöri Férje Ittosságábul eredett Hászártossága miatt, Férjétül meg idegenedve, az eő tzéljának el írésére engedelemre hódította légyen - ’s hogy ezen vádolt Fantsa Kata maga Férjét nem bántotta, ’s tsak egyedül Ns Imre László ütötte agyon Horváth Pált. Mely okbul ezen szegény Asszonyt, úgy neveletlen gyermekeit á Tettes ítélő Székek Atyai Kegyességekben ajánlván, Perit ítélet alá terjeszti. Ns Imre László mellett: Imre Lászlónak álletott szája vallása álléttatik, de nem probáltatik — a mi a P alatt lévő Irományt illeti, az az öszvejötelekről nem pedig a Gyilkosságrul szól, azt értvén hogy jobb lett volna öszvegyöveteleket máskorra hadni, és ezen Gyilkosság nem következett volna — ez iránt való magyarázásoknak jobbra, vagy rosszabra való magyarázásával sem lehetvén mást tartani mint azt hogy a virágokbul kétféle szert készéttenének a virágokat lepő állatok, jót tudni illik és rosszat — ez iránt tehát fent akadást nem reméllyvén magát újra a Törvén kegyességiben ajálva kéri mint fellebb kegyes iteletett, annyival inkább, mivel Ö Horvát Pálon a fejére hátukul tsak Egyet ütött, a másikát pedig oldalast ütötte — könyörög tehát az Orvosi visgálat tekéntetébül is mint fellebb. [...] alá botsátván — elöl adja Ns Imre László Testimonialissát sub N° 1° 1819'kEszt. Karatson Hava 7ikén tár Törvény Székbjen] Itéllett. A Tiszti Ugyviselő által a’ Törvény elejben adattatván az, hogy Nemes Imre Lász­ló Rab, és Fantzo Kata meg-öletett Horváth Pál Felesége egy mással vétkes és tilalmas szövetségre lépvén, minekutánna búja Életeket egy értelemmel űzték volna, megunván 143

Next

/
Thumbnails
Contents