Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 40/2019 (Győr, 2019)
SZEMLE - HORVÁTH JÓZSEF: Egy 17. századi győri Obrist életrajza. Bagi Zoltán Péter: Türkenlouis. Bádeni Lajos (1655-1707)
Folyóiratok esetében a folyóirat kurzívval szedett neve után vessző áll, majd normállal szedve az évfolyam, zárójelben megadva a megjelenés éve, majd a folyóirat száma következik. Ezután az idézett lapszámok következnek, amelyek után az o. rövidítés áll. Több egymást követő lapra hivatkozás esetén közéjük nagykötőjelet kell tenni (33—59.), több egymással nem érintkező lapszám esetén ezek közt pont és vessző áll, és az utolsó lapszám után is pont áll (33., 52., 97.). A jegyzetben pedig a következőknek kell szerepelnie: a kurzivált név, majd a szóköz, az évszám, pont, majd a megfelelő oldalszám kerüljön be minden esetben. Az évszázadokat — az idézetekben és hivatkozott címekben lévő eltérő változatok kivételével - arab számokkal írják. Levéltári jelzetek esetében legelső alkalommal teljesen ki kell írni a forrás lelőhelyét és a fond, illetve állag nevét (pl.: Österreichisches Staatsarchiv Kriegsarchiv Alte Feldakten). Amennyiben több alkalommal is szerepel az adott levéltári egység, akkor a következőképpen hivatkozunk az első alkalommal: Österreichisches Staatsarchiv (ÖStA) Kriegsarchiv (KA) Alte Feldakten (AFA). Ezt követően pedig csak a következő jelenjen meg: ÖStA KA AFA. A jegyzetekben az alábbi rövidítéseket kérjük alkalmazni (másokat nem): vö.: (vesd össze); uo. (ugyanott); ti. (tudniillik); sz. (szám); ill. (illetve); jegyz. (jegyzet, jegyzetek); pl. (például), stb. (és így tovább); r. (recto); v. (verso); föl. (folio). A személynevek között a nagykötőjelet betűközzel, városok esetében szorosan, azaz betűköz nélkül helyezzük el. Pl.: Kovács Tibor — Kengyel János, de Wien—Köln—Bonn. Internetről levett anyagok esetén kérjük, adják meg a honlap pontos címét és a letöltés dátumát ebben az alakban, pl.: http://www.bibliothek.uni-augsburg.de/; a letöltés időpontja: 2019. január 1. A szöveg másfeles sortávval, Times New Roman 12-es, míg a jegyzet Times New Roman 10-es betűméretben és sorkizártan íródjon. A belső fejezet címeket a szöveggel azonos betűnagyságban, középre zárva, előtte és utána sorközzel elválasztva kérjük megadni. A szövegen belül, ne alkalmazzanak behúzást, a bekezdéseket sor kihagyással jelezzék. A képeket jpg. formátumban 300 dpi-ben kérjük mellékelni. A képek fájl neve kapcsolódjon a kép aláíráshoz. A fentírtak alapján mellékelünk egy „Hivatkozási jegyzéket” példaként, remélve, hogy megkönnyítjük munkájukat. Győri Tanulmányok Szerkesztősége 224