Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 40/2019 (Győr, 2019)

SZEMLE - HORVÁTH JÓZSEF: Egy 17. századi győri Obrist életrajza. Bagi Zoltán Péter: Türkenlouis. Bádeni Lajos (1655-1707)

i* %emle

tárgyalásával, mely alatt Lajos Vilmos őrgróf I. Lipót magyarországi főparancsnoka volt. Az előbb balkáni diadalmenetként induló, majd több kudarcot is hozó időszakra esik a század legvéresebb csatájaként számon tartott, 1691- ben lezajlott szalánkeméni ütközet is, melyről ugyancsak részletes leírást olvashatunk. Végül „A Birodalom pajzsa” címet viselő harmadik alfejezetben a felső-rajnai hadszíntér Bádeni Lajos őrgróf szereplésével lezajlott eseményeit ismerhetjük meg, előbb az 1693-1697, majd az 1702-1706 közötti időszak alaposabb bemutatásával. Ez utóbbit azért tartom fontosnak, mert az un. spanyol örökösödési háború hadi eseményeiről — melyek az őrgróf tartományát közelről érintették — még kevesebbet tudhat a történelem iránt egyébként érdeklődő magyar „átlag-olvasó”.

Ez utóbbi témakör bemutatása egyben átvezetést is jelent a kötet negyedik - „Uralkodó és politikus” címet viselő — fejezetéhez, melyben Lajos Vilmos őrgrófot, mint a Baden-Badeni Orgrófság uralkodóját ismerhetjük meg. Ebben a részben nem csupán egy „miniállam” kialakulásáról, területi változásairól, működéséről kaphatunk képet, de bepillantást nyerhetünk a birodalmi politika útvesztőibe, olvashatunk „főhősünknek” a választófej edelmi címért folytatott sikertelen küzdelméről — miként arról is, hogy az Általa áhított lengyel koronát sem sikerült megszereznie.

A tanulmányt záró két rövid fejezetből Lajos Vilmos őrgróf magánéletéről is megtudunk néhány fontos adatot; segítségükkel válik teljesebbé a Róla alkotott kép, mely korábbi e tárgyú ismereteinkhez képest számos új információt is tartalmaz. Megerősíthet bennünket abban, hogy a mindössze 52 esztendőt megélt őrgróf a korszak egyik kiváló hadvezére volt, akinek tevékenysége jelentős mértékben hozzájárult Magyarország török megszállás alóli felszabadításához.

A kötet forrásbázisáról, a felhasznált irodalom mennyiségéről és értékeiről már említést tettem; szükségesnek tartom viszont, hogy röviden szóljak jegyzetapparátusáról, illusztrációiról, valamint mutatórendszerérői is. A 103 jegyzet darabra meglehetősen kevésnek tűnik; alaposabb tanulmányozásuk után kiderül azonban, hogy a Szerző — talán a kötet olvasmányosabbá tétele érdekében, vagy éppen a kiadói elvárásoknak való megfelelés kényszere miatt - összefoglaló jellegű jegyzetelési technikát alkalmaz. A 60. jegyzetben például 9 levéltári és 13 szakirodalmi forrásra hivatkozik együtt; a 66. jegyzetben 2 levéltári lelőhely mellett 31 szakirodalmi forráshivatkozást számolhattam össze; míg a 72. jegyzetben 30 levéltári, valamint 16 szakirodalmi hivatkozást találhatunk együtt! Vagyis: a 15 oldalt betöltő 103 végjegyzet valójában hivatkozások ezreit tartalmazza!

Tiszteletet parancsoló mennyiségű a kép-, illetve térkép-illusztráció is. Az előbbiből 34 darabot tartalmaz a kötet, közöttük néhány egész oldalt betöltőt is;

220