Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 40/2019 (Győr, 2019)

TANULMÁNYOK - TORMA ATTILA: A Tanácsköztársaság közigazgatási szerveinek kiépülése Győrött

Torma Attila tanácsot március 29-én választották meg. A munkástanács elnöke Vajcsuk Lajos, he­lyettese Mayer lett.18 Három elnököt választottak még: a Katonatanács részéről Wagner Viktort,19 a Mun­kástanácsból Fuchs Lajost, a Paraszttanácsból Kosát, jegyzőül Hodács Károlyt.20 Az I. Direktórium Az ideiglenes Direktórium véglegesítése is ezen a Győri Munkás-, Paraszt- és Katona­­tanács ülésen történt meg április 9-én. A véglegesen választott testület személyi össze­tétele nem változott. Ez volt az I. Győr Városi Megyei Direktórium. Tagjai Wajdits, dr. Pogány Imre és Nagy voltak. A tanács új Intéző Bizottságot nem választott. Látható, a társadalmi élet minden területét új megbízható emberek felügyelete alatt tar­tották. Ellenőrzésük alá vonták a javak termelését biztosító vállalatokat, ellenőrizték a kereskedelmet. Ellehetedenítették a hitélet meghatározó szereplőinek működését. Fe­lügyelet alatt tartották a pénzintézeteket. A változások olyan forradalmian újak voltak, hogy csak totális diktatúrával lehetett megvalósítani. Ehhez kiépítette a hatalom a fegyveres erőszakszervezetét, és azt a jogszolgáltatást, amelyet az embertől elidegene­dő rendszer fenntartása megkövetelt. A tisztségviselők között állandó hatalmi harc folyt. Egy-egy frekventált ember tisztsé­get tisztségre halmozott. Amennyiben régi pártjuk befolyása gyengült a Magyarországi Szocialista Pártban, lemondásra kényszerültek, majd egy új helyzetben ismét a hata­lomba kerültek. A testületek személyi összetétele fontossá vált. Céljaik elérése érdeké­ben esetenként törvénytelen eszközöket is igénybe vettek. Az újonnan alakult kereske­dők szakszervezetének például meglepetten kellett észrevennie, hogy a Munkás-, Ka­tona- és Paraszttanácsi választások idején jelöltjeik egyszerűen kimaradtak a hivatalos listából. A jelölő bizottság nem vette figyelembe küldöttük jogos jelölését. Felháboro­dott levélben fogalmazták meg sérelmeiket a város Direktóriumának és a párt vezető­ségének.21 A hatalmi harc a legnagyobb befolyással bíró Direktóriumon és az Intéző Bizottságon belül is zajlott. Az egykori kommunista párt képviselői a szociáldemokratákat minde­náron ki akarták zárni a hatalomból. A vezetők közti torzsalkodások elsősorban arra vezethetők vissza, hogy a Magyarországi Szocialista Párt stratégiájában, taktikájában 18 Kovácsné 1975. 235. Vajcsuk Lajos a Szociáldemokrata Pártban kezdte az aktív politikai munkát. A Ta­nácsköztársaság ideje alatt a jobb oldali szociáldemokratákkal szemben bizonyította be baloldaliságát. Ma­yer Lajos vagongyári mérnök a győri üzemek szocializálásának megbízottja. Tagja az április 9-én választott Intéző Bizottságnak. O volt a komáromi puccs idején a győri munkáscsapatok vezetője. A komáromi puccs egyik áldozata. 19 Torma-Torma 2017. 68. 20 Kovácsné 1975. 83., 124. Közülük Hodács Károly és Kosa Zsigmond tartozott a kommunisták közé. Hodács Károly a Magyarországi Szocialista Párt győri szervezetének másodtitkára. Kosa Zsigmond indí­totta el a termelőszövetkezeti mozgalmat a megyében. 21 MNL GyMSML Győr megye és város Munkás-Paraszt és Katonatanácsa Direktóriumának iratai. XVI. 1/2. 748/D/1919. 113

Next

/
Thumbnails
Contents