Levéltári források Győr első világháborús éveiből I. - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 35/2015 (Győr, 2015)
SEGÉLYEZÉS ÉS EGÉSZSÉGÜGY
Segélyek és egészségügy lyezett 120.000 kor. kölcsönből kell fedezni. A felhasznált kölcsönt elsősorban a kolera elleni védekezés költségeinek állami megtérítéséből kell visszatéríteni, míg az ekként nem fedezett összeget három évre felosztva a háztartás költségelőirányzatába kell felvenni. E határozatot a város közönségének egyidejű hirdetményi értesítése mellett a város főjegyzőjénél 15 napig közszemlére kell kitenni s azután jóváhagyás céljából a m. kir. belügyminiszter úrhoz felterjeszteni. Erről a tanácsot és a számvevőséget kell értesíteni. 110. forrás (1914. november 18.) Győr thj. város ügyviteli iratai 2137/1914 polg. 656/1914. főisp. GYŐRVÁRMEGYE ÉS GYŐR SZ. KIR. VÁROS FŐISPÁNJA. Polgármester úrnak Győr. Az Auguszta-alap jótékony Egyesület elhatározta, hogy a Karácsony szent estéjén megemlékezik azokról a véreinkről is, akik odafent a zordon Északon és lent Délen is ezer veszély és nélkülözés között harcban állnak az ellenséggel. Az egyesület Auguszta-csomagokat hoz forgalomba, melyek szeretetteljes megemlékezésképpen Karácsony estéjére eljutnak minden katonához, hírvivőként arról, hogy az otthon maradottak nem felejtkeztek meg róluk. Ezenképpen nyújt módot az alap arra, hogy a puskaropogás és ágyúdörgés közepette hős katonáink megünnepelhessék a Megváltó születését. Bizalomteljes reménnyel ajánlom e szép eszmét hathatós támogatásába, s arra kérem, hogy a tervnek mentői több hívet szerezni méltóztassék. — Mert kell, hogy ezen az estén minden magyar együtt érezzen s az, aki otthon a családi tűzhely melegében töltheti 182