Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 35/2015 (Győr, 2015)
BANA JÓZSEF - BARNA Attila: Kísérlet a Pozsonyi M. Kir. Erzsébet Tudományegyetem Győrbe telepítésére, 1921
Kísérlet a Pozsonyi M. Kir. Erzsébet Egyetem Győrbe telepítésére 1921 lehetséges székhelyek számbavétele is. A Haller István miniszter által összehívott értekezleten még a mindkét univerzitás Szegedre telepítésének gondolata is felmerült, amelytől a pozsonyiak tiltakozására a kormányzat elállt és korábbi ígéretének megfelelően a Pécsre helyezést irányozta elő.36 A miniszter 1920 augusztusában, leiratban döntött arról, hogy a Pozsonyi egyetem küldöttsége — amint Pécs városa a szerb megszállás alól felszabadul — tartson helyszíni szemlét a városban az ideiglenes (ezt a kormányzat folyamatosan és mindenütt hangoztatja) működés feltételeiről. Ha Pécsett az elhelyezés nem lenne megoldható, akkor a Dunántúl valamelyik alkalmas városával kezdődjenek meg a tárgyalások.37 Ismét látható, hogy az oktatásügy Pécset kiemelt és esélyes pályázóként kezelte, a többi jelentkezőre pedig inkább másodlagos megoldásként tekintett. A Pozsonyi egyetem vezetősége folyamatosan tárgyalt a Debrecenbe költözésről is38, azonban abban több veszélyt is látott, sőt kifejezetten az intézmény elsorvadásától tartott. Félt a beolvadástól, karait egyben kívánta tartani, és a láthatóan elsősorban az orvostudományi kar erőforrásait megcélzó debreceni ajánlatnál kedvezőbb megoldást és helyszínt keresett. A minisztert arra kérte, hogy az 1921/22-es tanévet még Budapesten tölthesse, itt várva ki a körültekintő döntés lehetőségét és a még Pozsonyban működő jogi kar költözését. A Dunántúl jelentősebb városai közül Győr, Kaposvár, Keszthely, Sopron, Szombathely és Veszprém neve is felmerült, de a komolyabb esélylatolgatásokban Győr39 és Pécs maradtak a versenyben. Győr városa — a források tanúsága szerint — viszonylag későn, 1921 januárjában fogalmazta meg határozottan a Pozsonyi Egyetem elhelyezésére vonatkozó törekvéseit. Figyelemre méltó civil kezdeményezésként a Győri Keresztény Tanügyi Egyesület kiterjedt érvrendszert számba véve szólította fel a város vezetését, hogy Szeged törekvéseit támogatva, párhuzamosan indítsa meg saját akcióját a Győrben történő elhelyezés érdekében.40 Felhívta a figyelmet a Frigyes-laktanya (amelyre a békekötést követően várhatóan már nem lesz szüksége a hadseregnek) és a városi kórház épületegyüttesére, és emlékeztetett a győriek egyik legfontosabb ütőkártyájára, az egykori jogakadémiai működésre és annak fájó megszüntetésére.41 36 Sülé, 228. o. 37 „Ha a helyszíni szemle eredménye az volna, hogy az egyetem Pécsett nem helyezhető el, akkor az elhelyezés tekintetében szükséges tárgyalások a Dunántúl valamelyik más alkalmas városával indíttassanak meg.” — Felterjesztés 1921. január 26. 38 A Budapesti Hírlap 1920.október 15-ei számában tudósított arról, hogy döntés született: Debrecenbe kerül a pozsonyi egyetem orvosi fakultása. (Budapesti Hírlap 1920. 244.szám) Ugyancsak a Budapesti Hírlap 1921. február 15-én arról írt, hogy Lukinich Imre és Menyhárt Gáspár rektorok Debrecenbe mentek, hogy a helyi viszonyokról tájékozódjanak. (Budapest Hírlap 1921. 36. szám) 39 „A jelenlegi viszonyok között úgy látszik, mintha Győr városa volna a legalkalmasabb a pozsonyi egyetem ideiglenes elhelyezésére.” — Felterjesztés 1921. január 26. 40 A Győri Keresztény Tanügyi Egyesület levele Győr szab.kir. Város Tanácsának 1921. január 21., Győr Megyei Jogú Város Levéltára. Polgármesteri Hivatal iratai IV. 1921/28. 41 Lásd még Biczó Zalán: A győri királyi jogakadémia megalakulásának előzményei, Jog-Állam-Politika 2010/2. 29