Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 35/2015 (Győr, 2015)
IN MEMORIAM - KOTTMAYER TIBOR: „ezek között pedig legnagyobb... ” Winkler Gábor
In Memoriam 1964. Én akkor születtem, amikor őt a rendszer, mint friss diplomást, Győrbe helyezte építésvezetőnek. 1992, talán, az Esterházy-kastélyban egy konferencián egymás mellett álltunk egy ablakrézsűben, a közönség között. Aztán Fertőrákoson együtt dolgoztunk. A település műemléki kutatását nagyrészt O végezte,15 a tájház helyreállításán, O, mint tervező, én, mint műemléki felügyelő, dolgoztunk együtt. O művezetett, én pedig kutattam az épületet. Az átadáskor mindketten a hallgatóság soraiban álltunk. Aztán elérkezett az évezred vége. A Széchenyi professzori ösztöníj, amelyet 1999-ben elnyert, nem tette lehetővé, hogy két egyetemen tanítson egyszerre. Megtisztelő volt, hogy engem kért meg arra: egy évig helyettesítsem. Ha ma kérne erre, nem vállalnám. Akkor, ifjan végzett műemléki szakmérnökként magabiztosan nekiláttam, O pedig kezembe adta a vázlatait, a dolgozatokat, melyeket íratott és javított. Ezt követően tizenöt évig együtt dolgozhattam Vele. Minden előadásra készült, ahogy minden házat bejárt tervezés előtt, és figyelt, beszélgetett, jegyzetelt, rajzolt. Most kezdem megérteni, hogy amit sokszor fölöslegesnek, gyöngeségnek, bizonytalanságnak hittem, az önuralom, alázat és főképpen szeretet volt. Mindenben és mindenkiben a jót kereste, az értéket, és elviselte, elvitte magával a rosszat. Sokan szerették, szerettük, még többen tisztelték, okkal. Mégis: magányos volt. Pontosabban: „egyedüli”. Most, halálával lett igazán „mindenkié”. A tiszta tér művésze. Tudta, hogy ennek a térnek jó értelmet és hivatást csak a figyelmes és önzetlen szeretet ad, aki „pedig a legnagyobb”. Kottmajer Tibor 15 EXNER 1992. 271
