Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 35/2015 (Győr, 2015)

HORVÁTH JÓZSEF: Győri seborvosok végrendeletei a 18. századból

Morvát József BERKES LÁSZLÓ MAGYAR BORBÉLY FIÓKVÉGRENDELETE (GYŐR, 1763. OKTÓBER 3L)1(» Atyának, és Fiúnak, és Szent Lélek Istennek nevébe [n], Amen En aláb is meg irtt Berkes László Magyar Barbély adom tudtáta mindenek[ne]k a kik[ne]k illik: Hogy jóllehet most recenter mult napokban tudni illik: Die 22da 8bris Anni 1763 Testamentalis Dispositiomat Törvényessen Exmittalt, és Coramisalt103 104 Senator Uraémék által már meg tettem, mind azon által annak Némely punctumit Tes­temben ugyan Bádgyott, de Isten kegyelmébűl Elmével ép, és egességhes, magam Sza­bad akaratom bul, [!] következendő képpen Alterálom,105 úgy mint lmo. Legáltom a második punctumbajn] Temetésemnek költségére Szapy Jószágomnak 300 f[orin]tokbul, és 3 kőrmőczy Aranyakbul álló árát, hozzá hagyom most, hogy a mi abbul meg marad, azzal a pium Legatumok106 mennél előb fűzettessenek ki, és a hütvösöm fekete ruhát Csinaltosson belőle. 2do. Harmadik punctumba[n] Szerelmes Hütvösömnek Gyergyevics Kovács Ka­talinnak 920 f[orin]tyai a házamra vannak Investiálva azért modificálom107 azzal, hogy midőn maga akarja Szegény Hütvösöm, a N[emes] M[a]g[istra]tustul is engedelme lé­gyen a háznak meg bötsűltetésére, hogy Matensioján108 föllülvaló árát Testamentom szerint a T. P. Karmeliták [na] k mennél előbb meg adhassa, es főzethesse, hogy így a házot ő is örököseve Tehesse. 3rio. Noha ugyan hatodik punctumbafn] de nótáit109 Szántó földeimet Feleségem háláló után N[em]z[e]tes Szép Ferenczné húgom As[s]zonynak Grizl Eörsebethnek hadtam, mostani Codicillusomba[n]110 pedig kívánom, hogy magam saját pénzemen szerzett akasztó fánál, és Törők Sáncznál lévő háromfőldek, Szőnyőn Lakozó Tóótt János, Tóótt András, és Gyulán Lakozó Berkes Barbély István Eőtsém Uramékra egyenlő képpen Örökre Szállónak, Feleségem pediglen ezeket, és a Szabad hegyen lévő földeket Bácsay Jószággal edgyűtt haláláig minden háborgatás nélkül bírhassa. 103 A fiókvégrendelet külsején a felirat: „Codicillaris Dispositio Prudentis ac Circumspecti Domini Ladislai Berkes Ciuis, et Magistri Chyrurgi Hungarici”; lelőhelye: GYMJVL, Végrendeletek, 321. sz. 104 1763. október 22-én végintézkedésemet törvényesen kiküldött és láttamoztatott. 105 Móosítom. 106 Kegyes hagyományok. (A templomoknak, kolostoroknak, vallásos társulatoknak szánt adományok.) 107 Módosítom, megváltoztatom. 108 Bizonytalan olvasató szó. 109 Említett, felsorolt. 110 Fiókvégrendeletemben. 106

Next

/
Thumbnails
Contents