Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 34/2013 (Győr, 2013)

BORBÉLY Tamás: A Keresztény Párt meg/újjáalakítása 1956-ban

Borbély Tamás A KERESZTÉNY PÁRT MEG/ÚJJÁALAKÍTÁSA 1956-BAN ADALÉKOK AZ 1956-OS GYŐRI PÁRTSZERVEZÉSHEZ Az 1956-os forradalom ideje alatt több párt is fellépett Magyarországon keresztény névvel és programmal. Egy részük a II. világháború utáni rövid koalíciós korszakban (1945-1948) politikai tényező volt és részletes programmal rendelkezett, többségük azonban e néhány forradalmi napban tűnt fel először és egyben utoljára.1 A Kádár-korszak politikai történetírása viszonylag egyszerűen és egyértelműen ítélte meg ezeket a párt kezdeményezéseket és Mindszenty József hercegprímás színre­lépését. A keresztény reakció feltámadásaként interpretálták, amivel igazolva látták az ellenforradalom teóriáját, hogy az események résztvevői nem csupán a polgári demok­rácia, hanem az 1945 előtti rezsim visszaállítására tettek kísérletet. A kádári legitimáci­ós kényszer a valóságosnál jóval nagyobb szerepet tulajdonított a keresztény politikai szereplők megjelenésének, s ezért figyelmen kívül kellett hagyni meghirdetett program­juk valódi tartalmát.2 Győrött 1956 októberében az elsők között alakult meg egy kereszténydemokra­ta jellegű politikai párt,3 4 mely a témával foglalkozó történészek és sok győri számára ismert tény. Az vitatott, hogy megalakulásról vagy újjáalakulásról beszélhetünk, mert a pár napos működése során a párt tagjai sem tisztázták pontosan, hogy új pártot alapí­­tanak-e, vagy a régi Demokrata Néppárt jogutódjaként tekintenek magukra. Tanulmá­nyomban az 1956 októberének végén alakuló győri keresztény párt működéséhez sze­retnék adalékokkal szolgálni, melyek segítenek rávilágítani arra, hogy milyen politikai elképzelések, szervezési és egyéb gyakorlati problémák merültek fel a győri pártalapí­tók körében. Tanulmányomban elsősorban a győri „értelmiségi per’H iratait használtam fel, az ebben található kihallgatási jegyzőkönyvek, tanúvallomások és dokumentumok révén próbáltam rekonstruálni a pártalakítás történetét. 1 Mezey, 2007. 81. o. 2 Mink, 1997. 151. o. 3 Mezey, 2007. 81-82. o. 4 A „Dr. Béna László és társai ellen indított bűnügyi eljárás” a győri „értelmiségi per” néven vált közismertté. 23

Next

/
Thumbnails
Contents