Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 34/2013 (Győr, 2013)

KOLLÁR Artúr András: „Emlékezés a halottaknak! Dicsőség az élőknek! Kenyér a rokkantaknak!”

Kollár Artúr András sört, bort és szafaládét adtak a bakáknak. Közel száz év múltán nagy vidámsággal töltött el ennek a cikknek az olvasása, mivel az író nagyon kreatívan igyekezett védeni a sérelmet szenvedett várost és annak lakosait: „majdnem agt lehetne mondani, hogy Győr smuág a hadfiak iránt. Pedig nem úgy áll a dolog. A H2O képletben megjelelt goodtemplár ital a legalkalmasabb a szomjúság oltására. Ez az egyik szempont... ’50 Az idegen katona felett aratott végső diadalt az augusztus 12-én megjelent írás volt hivatott intézni, melyben Fleischmann Miksa 69. gyalogezredbeli baka levelét közük: „a bakák nevében kifejelem legmélyebb kos finetemet a mélyen tisztelt győri úri hölgy közönségnek azért a jószívűségért, mellyel bennünket elhalmoztakl”51 A győri polgárok a katonák elvonulása után sem tédenkedtek, hiszen az őszre és télre való tekintettel szinte azonnal gyűjtésbe kezdtek. Céljuk minél több meleg ruházat és apróbb ajándékok juttatása volt a keleti arcvonalon harcoló katonáknak. Az első felhívások még augusztus elején érik az olvasóközönséget, amikor a magyar arisztokrata hölgyek intéznek adakozási felhívást a nemzethez.52 Ezt követően augusztus 30-án Győr város hölgyeinek hívják fel a figyelmét a meleg ruhák iránti hatalmas szükségre, tehát „készítsenek minél több meleg ruhát”, melyet a frontra fognak eljuttatni.53 A győriek nem kimondottan a hadseregnek, hanem a vármegyei ezredeknek és a zászlóaljaknak gyűjtöttek, Veöres Boldizsár győri lakos 1914. decemberében ír levelet a Dunántúü Hírlap szerkesztőségének, melyben külön kérelmezi, hogy a gyűjtött ruhanemű a Győr és környékéről hadba vonult katonákhoz kerüljön.54 Ennél is konkrétabb az 1915. novemberében a 11-es vadászok korábbi kapitányának, Tauscher Béla feleségének felhívása. Célja, hogy a vadászok téü ruházatát minél melegebbé alakítsa az adományok révén. A formaruhában harcoló katonák életét kézvédőkkel, lábszárvédőkkel és haskötőkkel szerette volna megkönnyíteni.55 A háború végéig a különböző adománygyűjtő akciókról rendszeresen lehet olvasni. A vadászok részéről nem maradhatott el a hálás köszönetnyilvánítás. Egy olyan interakció bontakozott ki az alakulat parancsnokai és a győri közönség között, amely ma is példaértékkel bírhat. Az első szálü'tmány célba érését követően Tauscher Béla vadász főkapitány intéz köszönetét Győr város és a vármegye hölgyeihez. A levélben a köszönetén túl egyértelmű célzás is rejtőzik. A kapitány egy lajstromot tett közzé, amellyel egyrészt megköszöni, a közönség elé tárja a hölgyek adakozó szándékát; ugyanakkor igyekszik megerősíteni azt.56 Ezzel a lépéssel megmutatta a győrieknek, hogy mire képesek a város polgárai, és szinte felelőssé teszi őket a további adakozások iránt. Majd közü, hogy az elküldött holmikon túl, miben szorulnak további segítségre. Ezzel a lépéssel sürgeti a lakosokat a nem megfelelő hadi eüátásból kifolyó 50 D. H. 1914. 08. 12.3. old. 51 D. H. 1914. 08. 12.3. old. 52 Gy. H. 1914. 08. 05.3. old. 53 D. H. 1914. 08. 30.2. old. 54 D. H. 1914. 12. 13.2. old. 55 D. H. 1915. 11. 13. 3. old. 56 D. H. 1914. 12. 19.2. old. 52

Next

/
Thumbnails
Contents