Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 34/2013 (Győr, 2013)
TÁSZLÓ BALAZS: A győri hospesek Árpád-kori privilégiumai
László Balázs Fentebb már szó volt az elöljáróra (uillicus) vonatkozó rendelkezésről, melynek a bíráskodással kapcsolatos jelentőségét azonban az oklevél későbbi mondatai kérdésessé teszik. A villicus vagy elöljáró ugyanis a hospesközösségek saját kebelből évente választott bírója volt, akinek ítéletével vagy mulasztásával szemben csak a királyhoz lehetett folyamodni.24 Éppen a győri népeknek a várszervezethez tartozás és a szabad hospesközösség közötti átmeneti állapotát tükrözi az itt tapasztalható eltérés. Az eljáró bíró személyének meghatározása is arra utal, hogy a privilégiumban említett győri népek jogállása még nem volt egységes. A király általánosságban kimondja, hogy „ispánjuk és udvarbírájuk mellett senki más idegen bíró elé ne vonják őket". Ha azonban „azok az igazság szolgáltatásában hanyaguljárnak el, magasabb rangú bíró elé menjenek’. Ezt az általános rendelkezést azonban korlátozza egy másik parancs: „az udvarbíró ne merjen a serviensek ügyeiben ítélkezni, hanem az ispánt illesse a% ítélkezés joga, és a% ispán csak a vájobbágyok jelenlétében ítélhessen felettük". Más várnépekkel ellentétben pedig a király a győrieknek úgy rendeli, hogy „az udvarbírónak ezentúl ne legyen helyettese, de amikor elhagyja a várat, valaki mást helyetteseként megbízhasson, amíg ő maga vissza nem tér”, majd hozzáteszi: „senki más közülük a város lezfilleszjésére vág szabadságok teremtésére valamely üget ki ne kényszeríthessen és bíróként meg ne ítélhessen, hanem az ispánra maradjon az ítélkezés". Minden más bíró hatáskörét (ide nem értve természetesen a királyt) a „billogosok hatalma alól teljesen kivonjuk őket” (bilotum omnino abolemus) rendelkezés zárja ki. A billogosok (királybírók) alatt ugyanis mindazokat a vidéki bírókat (kivéve a saját jogán ítélkező nádort, akit e tisztsége kiemel a billogosok sorából)25 kell érteni, akik az ispánok és egyházi személyek kivételével mindenki fölött, minden ügyben ítélhettek.26 A hatásköri szabályok mellett a következő kiegészítő szabályokat tartalmazza az oklevél. Az igazságszolgáltatás tisztaságát, tekintélyét is védendő: „megtiltottuk, hogy az udvarbíró nyereségvágyból bárkiket megidézzen, akik nem ellenérdekű felek, rájuk fogván, hogy saját gaztettüket elrejtik, vagy a másik féllel az ő tudta nélkül kiegyeztek”. Vélhetően hasonló indokból: „ha az egész falu a perben maraszjaltatik, a bíró és a poroszló között, és ne a másik félnek fizessenek tízpenza büntetést, ha pedig valaki egedül maraszjaltatik, fizessen száz dénárt hasonlóképpen kettejüknek”. Végül a tanúbizonyság kapcsán, eljárási díjként és a hamis vagy felesleges tanúzás visszaszorítása érdekében: „amikor valakinek igazolására eskütételre, vág más okból előállnának, mindegikük (csak) két dénárt tartozzon fizetni a presbiternek Iurisperitorum 6. (Szerk.: Drinóczi Tímea - Naszladi Georgina.) Pécs, 2012. (— László 2012.) 42. o. 24 László 2012. 43-51.0. 25 Béli Gábor. A nádor bírói hatalma a XIII. század derekáig. In: IV. Szegedi Jogtörténeti Napok. Konferencia a bírói hatalomról és az állampolgárságról. (Szerk.: Homoki-Nagy Mária.) Szegedi Egyetemi Kiadó, Szeged, 2011. 53. o. 26 Béli Gábor. A nemesek négy bírója. A szolgabírók működésének első korszaka 1268—1351. Dialóg Campus Kiadó, Budapest - Pécs, 2008. 10. o. 116
